Kipróbáltuk a hibrid dinamikus-elektrosztatikus hangsugárzókkal ellátott gamer fejhallgatót. Megnéztük, hogy mire jó, hogyan szól az XPG Precog!
XPG Precog
A különféle IT eszközeiről ismert Adata a pár éve indította útjára saját, gamer termékekre fókuszáló almárkáját. Ez az XPG, azaz az Xtreme Performance Gear, amely név alatt forgalmaznak többek között fejhallgatókat is. Hogy mennyire komolyan veszik ezt a vonalat, jól mutatja, hogy a közelmúltban színre léptek egy kifejezetten innovatív, sok extrát tartalmazó modellel. Ez az XPG Precog, na, lássuk mit tud!
A doboz tartalma
Ahogy először kinyitjuk az egyébként igényes kivitelű dobozt, rögtön látszik, hogy nem egy szokványos termékről van szó. Található benne ugyanis 3,5 mm-es jackben, hagyományos USB és USB-C portban vezető kábel egyaránt, azaz használható számítógéppel, médialejátszóval, telefonnal, tablettel, játékkonzollal, tehát nagyon sokoldalú, ez pedig azért egyáltalán nem szokványos. Ez egyben azt is jelenti, hogy a vezetékek eltávolíthatóak a fejhallgatóról, ami jó megoldás, hiszen ha kontakthibás lenne az egyik kábel, ez akkor sem jár azzal, hogy ki kell dobni a terméket. Azt fontos megjegyezni, hogy az említett, kezelőpanellel is ellátható kábelek szövetborítást kaptak, aminek hála nagyon nehezen gubancolódnak össze.
A dobozában található meg egy jacken keresztül csatlakoztatható, hattyúnyakú, azaz kellemesen pozícionálható mikrofon is. Ez a tapasztalataink szerint nem röcsög, nem zörög, van rajta egy egész hatékony zajcsillapító szivacs is. Az általunk készített felvételekkel alapján hibátlan, és mikor hívás/teamspeak közben próbáltuk ki, akkor sem tapasztaltunk zavaró anomáliát. Szóval a miki jól működik, ezt is kipipálhatjuk!
Kialakítás, kezelés
A terméken első pillantásra látszik, hogy kinek és mire szánják, azaz „gamer” külsőt kapott. A készülékház külsején fura, napocskát idéző díszítés van, amelyek mögé világító LED-et is pakoltak (ez csak akkor használható, ha USB-n keresztül csatlakozik a termék valamilyen eszközhöz, mert így kapja a működéshez szükséges energiát). A műanyagból készült hangszóróházak természetesen fel-le tologathatóak a fejpánton, behajthatóak 90 fokban jobbra és balra egyaránt, ami megkönnyíti a készülék szállítását.
A fejpánt fémből készült, amelyet szivaccsal és műbőrrel borítottak. A 362 grammos súlyt jól oszlatja el, hosszú órákon is komfortosan hordható a készülék, nem nyomja a nyakat. A műbőrrel borított szivacs fülpárnák kényelmesek, megfelelően izolálják a felhasználót a külvilágtól, kiszorítva a külső hangokat. Viszont melegben hajlamos befülledni a fül, úgyhogy előfordulhat, hogy egy kis szellőztetésre szükség van.
A vezetékeken elhelyezett kezelőpanelek nagyon jól használhatóak (a jack kábelen hangerőszabályozó, illetve a mikrofon bekapcsológombja található; az USB-s vezetéken lévőn ezen kívül található a LED bekapcsológombja, illetve a equalizer kapcsolója). Már vannak olyan fülesek, amelyeknél az egyes beállítások szoftveresen is módosíthatóak, ám az XPG Precog nem tartozik közéjük.
Bluetooth
A Bluetooth vezeték nélküli technológiát az XPG Precog nem támogatja.
Hangminőség
Na jöjjön a lényeg! Az XPG Precogba egy kettős, dinamikus/elektrosztatikus hangsugárzó került. Ennek köszönhetően a frekvenciaátvitel 5-50 000 Hz közé esik, amivel magasan felülmúlja a legtöbb vetélytársát, és elméletileg a basszusokat is erőteljesen adja vissza. Nos, a gyakorlati próba során arra jutottunk, hogy ez tényleg így van: A mélyek kivételesen gazdagon, erőteljesen, tisztán szólalnak meg, betonbiztos alapot teremtve a jó megszólalásnak, emellett a középtartományú és a magas hangok visszaadása is rendben van.
A készülék rendelkezik egy FPS és egy Music nevű előre programozott equalizer beállítással. Az utóbbinál a basszusok vannak előtérben előtérben vannak, a másik viszont a játékhoz jobb lehet annak köszönhetően, hogy a magasakat emelték ki.
A készülék megkapta a gyártó virtuális 7.1 technológiáját, amelynek köszönhetően elméletileg térhatású hangzást kapunk. Nos, kész csoda lenne, ha ez egy ilyen kialakítású fejhallgató esetén tényleg működne, de hát erről szó nincs. Nem halljuk a hangokat „minden irányból”, hátulról pedig aztán pláne nem. Ha aktiváljuk, akkor csak azt érezzük, mintha egy enyhe visszhang effektet kapcsoltak volna be, de ennyi az egész. A sztereó megteremtése viszont hibátlan: a hangtér pontos, kellően szellős.
Mindent összevetve azt tudnánk mondani, hogy filmezésre, játékra és zenehallgatásra egyaránt alkalmas a termék. A nyitott high-end fülesek szintjét nem éri el, de nem is azok ellenfelének szánják. Ez az egyik legjobb hangminőséget produkáló „gamer” fejhallgató, amivel valaha dolgunk volt. Jó szívvel tudjuk ajánlani mindenkinek.
Ár
XPG Precog – 50 000 forint. Egyértelműen a termékcsalád drágább darabjai közé tartozik, azonban a tudását, a sokoldalúságát elnézve egyáltalán nem neveznénk túlárazottnak.
Kinek ajánljuk – XPG Precog
– Gamer fejhallgatót keres
– Többféle eszközön is használná a terméket
– Zenehallgatásra is használná
– Szereti a „gamer dizájnt”
– Sokoldalú, jól használható, kényelmes fejhallgatóban gondolkodik.
Kinek nem ajánljuk – XPG Precog
– Belépő szintű, olcsó fülhallgatót keres
– Nyitott high-end audió fülhallgatóra vágyik
Még több információ az XPG Precog gamer fejhallgatóról a termék hivatalos weboldalán
[sc name=”facebook” ]