NASA Artemis I: adjunk nevet a gyereknek!

A NASA Artemis I küldetésében komoly szerephez jut egy „próbaba”, aminek sajnos még nincs neve, de az űrügynökség nagyon szeretne neki egyet. 

A NASA olyan szervezet, ahol a tudományos dolgokkal kapcsolatosan olykor kérik a civilek segítségét is. Mint például akkor, amikor az űrhajósok hosszabb időtartamra való étkeztetését kell kitalálni, vagy amikor a Hold világításáról van szó. Most azonban nem ilyesmiről van szó, hanem arról, hogy az Artemis I küldetésében részt vesz egy tesztbábú is, amelyiken az emberi szervezetet érő erőhatásokat tesztelik majd. Ennek örömére az űrügynökség meghirdette a „Name the Artemis Moonikin Challenge” programot, melynek célja, hogy a bábú kapjon nevet. Hiszen mégiscsak egy igen fontos szereplője a projektnek, illik hát a nevén szólítani.


Kép: NASA

Ám a NASA nem hagyja magára a névadókat, nyolc alapértelmezett elképzelést kínál, miszerint: Ace, Wargo, Delos, Duhart, Campos, Shackleton, Montgomery, és Rigel. Ezek nem csupán légből kapott nevek, mindegyik mögött an valami, így például az ACE az Artemis Crew Explorerre utal, míg a Duhart a Kennedy Space Center vezető egészségügyis tisztjére, Irene Duhart Longra. A Montgomery pedig nem a Star Trek Montgomery Scottja miatt szerepel itt, hanem Julius Montgomery, Cape Canaveral első afroamerikai technikusa okán. Aki nevet szeretne adni a bábúnak, mától teheti meg, egészen június 28-ig, az eredményhirdetés pedig 29-én esedékes.

[sc name=”facebook” ]

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!
Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
RG

RG

RG is hírező, és emellett nagy szenvedélye a repülés. Ikarosznál egy szinttel jobban nyomja, ugyanis szintén motor nélkül próbálkozik. Vitorlázórepülő. Szóval, ha szimulátorokról, vagy repülős appokról olvastok, azt szinte biztos, hogy RG írta.

Ezeket olvastad már?