Kihirdették a 14. iPhone Photography Awards nyerteseit, a zsűri Kerekes Istvánt tűntette ki az Év fotósa címmel. 

Az IPPAWARD szervezői már több mint 10 éve, évről évre kiírják nemzetközi fotópályázatukat, amelyen iPhone vagy iPad készülékekkel készített képekkel lehet indulni. Az idei, azaz a 14. iPhone Photoggraphy Awards nyerteseit 2021. július 22-én New Yorkban jelentették be, ahol a zsűri Kerekes István magyar fotográfust tüntette ki a Grand Prize Winner – Photographer of the Year nagydíjjal.

A díjnyertes Erdélyi juhászok (Transylvanian Shepherds) című fotón két juhász látható, érdekessége pedig, hogy egy évekkel ezelőtt megjelent iPhone 7-sel készült. A fotográfus a Washington Postnak úgy nyilatkozott, hogy jó ideje járja már Erdélyt, és figyelemmel követi az ott élő juhászok életét. A fotó két főszereplője Alexandru és Peter volt, a kép pedig a Maros közelében, Marosvásárhelyen készült.

iPhone Photography Awards
Erdélyi juhászok (Transylvanian Shepherds) Fotó: Kerekes István

Idén a világ 140 országából érkezett be nevezés összesen 18 kategóriában, amelyek közt emberek, gyerekek, állatok, építészet, városi élet, utazás, életmód, környezet, naplemente, tájkép, portré és még sok más is helyet kapott. Kerekes István nagyszerű fotóján túl, az iPhone Photography Awards versenyén 17 kategóriában három alkotást díjaztak, a teljes listát itt találhatjátok.

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!