Waccamaw iphone
Fotó: Jason Robinson

Jason Robinson az amerikai Waccamaw folyóban véletlenül bukkant az iPhone-ra. 

Horgászás közben előfordul, hogy hal helyett néha valami egészen másra akad az ember. Így járt az a lelkes horgász is, aki július közepén süllőre és sügérre szeretett volna vadászni a hosszú folyóban, és újra és újra bedobta a csalit, mígnem néhány hal után egy furcsa dolog akadt a horgára.

Sajnálatára egy tokban lévő iPhone került elő a vízből, amely egy fényképet is rejtett.  Rövid szitkozódás után a férfi végül úgy döntött, megkeresi az iPhone gazdáját, abban bízott ugyanis, hogy a képen szereplő férfi vagy nő valamelyike hagyhatta el a készüléket.

Robinson elsőnek digitalizálta a fotót, majd feltöltötte a Facebookra, a nyomozás pedig állítólag olyannyira jól sült el, hogy mindössze 5 perc alatt sikerült beazonosítani a kép szereplőit. Kiderült, hogy a fotón szereplő férfi körülbelül nyolc hónappal ezelőtt, Hálaadás napján vesztette el az iPhone-t, amikor kedvesével a Waccamaw folyónál horgászott.

Waccamaw iphone
Fotó: iMore

Bár jó néhány olyan esetről hallani, amikor a vízbe ejtett telefon meghökkentően hosszú időn keresztül életben maradt a víz alatt, ez esetben nem tudni, hogy a szóban forgó készülék is bírta-e a nem mindennapi strapát. Robinson elmondása szerint egyébként egy iPhone X vagy iPhone XS lehetett a talált készülék.

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!