A nagyjából két héttel ezelőtt elkövetett rablásnál bő 600 millió dollárnak megfelelő kriptovaluta került illetéktelen kezekbe, de végül pozitív zárást kapott az ügy.
A kriptovaluták megjelenése, és felfutása magában hordozta annak a lehetőségét, hogy majd egyszer valaki fogja magát, és véghezvisz egy hatalmas digitális rablást. Meg is történt, és az akcióban 600 millió dollárnyi (185 milliárd forint) digitális fizetőeszköz tűnt el a Poly Network tulajdonából. Ez a cég egy decentralizált pénzügyi platform (DeFi), amely blokkláncokon keresztül működik. Lehetővé teszi az emberek számára, hogy tokeneket cseréljenek több blokklánc között, beleértve a népszerű kriptovalutákat, mint például a Bitcoin és az Ethereum. A magát Mr. White Hat-nek nevező „támadó” azonban nem öncélúan hajtotta végre tettét, mivel saját narratívája szerint a Poly Network sebezhetőségére kívánta felhívni a figyelmet.

Ezt azzal igyekezett alátámasztani, hogy nem sokkal a rablás után elkezdte visszacsorgatni a zsákmányt. Egészen addig, hogy végül a teljes összeg visszakerült a károsulthoz, aki most azon dolgozik, hogy visszaszolgáltassa az eredeti tulajdonosoknak. A hekker egy üzenetben úgy fogalmazott, hogy a cselekedetei furcsának tekinthetők, de a saját stílusában tett erőfeszítései hozzájárulnak a Poly projekt biztonságához. Szerinte a konszenzus fájdalmas, és homályos módon jött létre, de működik, írta az utolsó mondatban. Nos, bármit is jelentsen mindez, az tény, hogy elég rendesen sikerült felhívnia a figyelmet a sebezhetőségre, ami főleg azért fontos, mert egyre jobban terjed a kriptovaluta népszerűsége.
[sc name=”facebook” ][/sc]