Kép: Techeblog

A Ray-Ban Stories elsőre csak egy sima napszemüveg, másodikra viszont sokkal több annál, de ez egyáltalán nem látszik rajta. 

Korábban is láttunk már olyan szemüvegeket, amelyek sokkal többet tudtak annál, mint az alapfunkciójuk, hiszen ott volt a Google Glass, vagy a Snapchat hasonló megoldása. Ám a Ray-Ban Stories, ami az ismert márka és a Facebook közös gyermeke, annyiban mindenképpen más, hogy róla még viszonylag közelről sem mondanánk meg, mit is tud valójában. Mondhatni, kézbe kell venni, hogy meglássuk rajta a két kamerát, amelyek egyenként 5 megapixelesek, és fotókat, valamint videókat is lehet velük készíteni. Ezen kívül az okosszemüveg hangszórókkal is rendelkezik, így akár zenét is hallgathatunk a segítségével, mint ahogyan a telefonunk beérkező hívásainak fogadására is alkalmas. A Stories rendelkezik háttérzaj-elnyomó algoritmussal, amelynek segítségével a hangosabb környezet sem feltétlen probléma.

A felvételek készítését indíthatjuk akár a szemüveg száráról, de ha még menőbbek szeretnénk lenni, akkor a Facebook-Assistant hangutasításaival. Bár első ránézésre azt gondolnánk, megérinteni valami természetesebb dolog, mint magunkban beszélni. A gyártó szerint a bekapcsolt állapotot egy LED jelzi, ami azért fontos, mert egy ilyen eszköz gyakorlatilag folyamatos megfigyelésre képes. Kérdés, hogy egyetlen kis fényforrás mennyire hatékony, ha éppen napfényben vagyunk. A Ray-Ban Stories ára 299 dollár, ami valahol 90 000 forint környékét jelenti. Erre mondhatjuk, hogy drága, mert egy márkás napszemüveg a feléből kijön, de majd mindenki eldönti maga, hogy ér-e neki ennyit az, hogy a szemüvegével fotózzon és filmezzen. Már ha egyáltalán kapható lesz nálunk is a termék.

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!