Már 100 millió eszközön fut a Huawei új operációs rendszere, a HarmonyOS 2

Már több mint 100 millió okostelefon, táblagép és viselhető okoseszköz használja a Huawei legújabb operációs rendszerét, a HarmonyOS 2.0-s verzióját.  

A kínai gyártó 2019-ben igen nehéz helyzetbe került, miután Donald Trump volt amerikai elnök tiltólistára helyezte őket. Ez többek között azt is jelentette, hogy a Huawei-nek búcsút kellett intenie a Google szolgáltatásainak, így az azóta megjelent telefonokon többek között nem fut se a Play áruház, ahonnan appokat lehet letölteni, se a Google Térkép, ami a keresőóriás egyik legnépszerűbb alkalmazása. A kialakult helyzetre válaszul a cég úgy döntött, saját operációs rendszer fejlesztésébe kezd, melynek eredményeképpen tavaly megszületett a HarmonyOs.

Nem kellett sokat várni az operációs rendszer új változatára sem, idén júniusban ugyanis megérkezett a HarmonyOs 2.0-s verziója, amely többek között olyan Európában is elérhető termékeken fut, mint a Huawei Watch 3 Pro, vagy a Huawe MatePad 11.

A Huawei büszkén jelentette be, hogy a százmilliós felhasználószámot mindössze három hónappal a rendszer bemutatását követően érték el, ami új rekordnak tekinthető az iparágban. „Ez egy hatalmas mérföldkő. Hálásak vagyunk fogyasztóinknak és partnereinknek a támogatásért!” – nyilatkozta  Richard Yu, a vállalat első embere.

huawei harmonyos 2
Fotó: Huawei

Az eseményen, amelyen a nagy bejelentésre is sor került, számos új irodai eszközt mutatott be a HUAWEI Technologies. A globális piacon mostantól elérhető a HUAWEI MateBook 13s, a MateBook 14s, a HUAWEI MateStation X asztali számítógép, a HUAWEI MateView GT 27 monitor, valamint a HUAWEI PixLab X1 nyomtató is.

[sc name=”facebook” ][/sc]

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!
Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Picture of Benke Éva

Benke Éva

Az ifjabb nemzedék tagja, akikből még nem veszett ki a lelkesedés. Kedvelt témái leginkább a tudomány és a lifestyle területéről kerülnek ki

Ezeket olvastad már?