A HUAWEI Technologies Digitális Pénzügyi és Biztonsági Innovációs Laboratóriumot (Fin²Sec) hozott létre Finnországban.
A Digital Finance and Security Innovation Lab előkészületei során a Huawei csapata – mint a Helsinki-Aalto Kiberbiztonsági Intézet partnere – szorosan együttműködik az Aalto Egyetemmel, továbbá páneurópai bankok, FinTech vállalatok és iparági szövetségek bevonását is felkérte. A labor fókuszában szaktudásuk, jövőbeli terveik, valamint az előttük álló, előrehaladást gátló kihívásokhoz való hozzáállásuk áll majd. A Digital Finance and Security Innovation Lab célja, hogy eleget tegyen annak az egyre sürgetőbb követelménynek, hogy az európai banki, pénzügyi és pénzforgalmi szolgáltatások elsődlegesen digitálissá váljanak.
A Huawei által korábban, a biztonság javítása érdekében elindított hasonló projektek jelentős innovációhoz vezettek: a Huawei Digital Car Key például egy olyan NFC-alapú alkalmazás, amely lehetővé teszi a járművezetők számára, hogy a fogyasztók pusztán okostelefonjuk segítségével bezárhassák és kinyithassák, valamint elindíthassák autójukat.

A laboratórium nyitóünnepségét szeptember 28-án, Finnországban, Helsinkiben rendezik. A küldöttek meghívást kapnak a délelőtti ülésen tartott előadásokra, valamint a nap folyamán az Innovációs Labot is meglátogatják.
Az egész napos rendezvény során a HUAWEI, valamint a többi résztvevő felvázolják a pénzügyi szektor legégetőbb biztonsági és adatvédelmi kihívásait, és megosztják a digitális banki, fizetési és nyílt banki szolgáltatások legújabb trendjeit. A banki és pénzügyi szereplők rávilágítanak a legfontosabb fogyasztói problémákra is, amelyeket a Fin²Sec Lab igyekszik a résztvevőkkel közösen megoldani.
[sc name=”facebook” ][/sc]