Nem túl meglepő módon, a KSH és a Telenor Magyarország adatai alapján is jelentősen nőtt az okoseszközök használatával töltött óráink száma az elmúlt két évben.
Részben a világjárvány miatt 2020-ban 11, 2021-ben pedig 19 százalékkal növekedett a mobiltelefonálással töltött összes idő a KSH adatai szerint. Ezzel együtt növekedett a meghibásodás és a balesetek kockázata, illetve az ezekből adódó károk esetleges mértéke is. A mobilok szerepének felértékelődésének és a tudatosabb tervezésnek is köszönhető, hogy egyre többen kötnek a mobilszolgáltatójuknál biztosítást az ott vásárolt telefonjaikra és kiegészítőikre – olvasható a Telenor közleményében.
A Telenor Magyarország tapasztalata szerint a legtöbb káresemény a okoseszközök leejtéséből adódik, de főzés, takarítás, vagy gyerekfürdetés közben vízbe került készülékekkel is gyakran találkoznak a munkatársak. Ugyanígy építkezés, közlekedés vagy éppen bulizás során is sűrűn előfordulnak súlyos károkkal járó balesetek. Jó tudni, hogy a biztosítás a kiválasztott csomagtól függően ilyen esetekre is érvényes lehet.

A Telenor 2021 szeptemberétől bővíti a biztosítható készülékek körét. A mobiltelefonokon túl már tabletre és sorozatszámmal rendelkező kiegészítőkre, a Telenornál vásárolt, de a biztosítás megkötése pillanatában már használt mobiltelefonra és a Telenor saját üzleteiben 6 hónapnál nem régebben vásárolt tabletre és kiegészítőre is köthetünk biztosítást, továbbá olyan máshol vásárolt használt készülékekre is, amelyek szerepelnek a biztosítható mobiltelefonok listáján.
A biztosítás részleteiről további információ a www.telenor.hu/
[sc name=”facebook” ][/sc]




