Közeledünk a digitális halhatatlanság felé?

Úgy tartja a mondás, hogy csak az hal meg, akit elfelejtenek, és a digitális halhatatlanság segítségével ez a dolog könnyedén elkerülhető.

Mármint természetesen nem az, hogy meghaljunk, hiszen ez még egy darabig az élet elkerülhetetlen része lesz. Az viszont megoldhatónak tűnik, hogy ne felejtsenek el akkor sem, ha csak közepesen, vagy egyáltalán nem vagyunk ismertek. A kutatók azt vizsgálják, hogy a mesterséges intelligencia hogyan tudná létrehozni az ember halála után annak digitális másolatát. Egyik megoldás lehet az élettörténetük rögzítése és felhasználása egy okos hangszóróba ágyazott „replika” létrehozásával. Már léteznek hologramszerű kivetítések halott zenészekről, köztük Tupac Shakurról, akik színpadon léptek fel. Több lehetőség van arra, hogy átlagemberek is hasonlóan a halhatatlanság mezejére lépjenek.

Így többek között hangfelvételekből, írásokból származó adatokat felhasználva létrehozható olyan chatbot például, ami az adott illető stílusában társalog. Sőt, létrehozhatók egyfajta digitális személyiségek is, amelyek még élő emberekkel (mondjuk rokonokkal), az elhunyt hangján szólalnak, és 2D-s vagy 3D-s képek segítségével tulajdonképpen interakcióba lépnek az itt maradottakkal. Susan Schneider filozófus, a Florida Atlantic University Center for the Future Mind alapító igazgatója fogalmazott meg ezzel kapcsolatban néhány mondatot. Többek között azt, hogy nem gondolná, hogy az emberek a valódi halhatatlanságra céloznak akkor, erről kérdeznek, hacsak nem hisznek valami olyasmiben, mint a lélek. Ráadásul szerinte a halhatatlanság nem létezik, hiszen az univerzum pusztulását senki nem élheti túl. Aki viszont a fizikai értelemben vett örökéletre gondol, annak van remény a nanotechnológia formájában. Ez olyan nanoméretű gépeket jelentene, amelyek a vérben utaznak és megakadályozzák az öregedést azáltal, hogy a sejtek idővel bekövetkező károsodását kijavítják. Emellett képesek lennének gyógyítani bizonyos betegségeket, például a rák számos formáját azáltal, hogy eltávolítják a sejtjeiket a szervezetből.

[sc name=”facebook” ][/sc]

 

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!
Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Picture of RG

RG

RG is hírező, és emellett nagy szenvedélye a repülés. Ikarosznál egy szinttel jobban nyomja, ugyanis szintén motor nélkül próbálkozik. Vitorlázórepülő. Szóval, ha szimulátorokról, vagy repülős appokról olvastok, azt szinte biztos, hogy RG írta.

Ezeket olvastad már?