Majdnem eltalált minket egy hűtőszekrény méretű aszteroida

A „majdnem” ebben az esetben 3000 kilométert jelent, de ez aszteroida körökben nagyon közelinek számít. 

Egy alattomos űrszikla minden előzetes figyelmeztetés nélkül száguldott el vasárnap az Antarktisz mellett, és épphogy elkerülte, hogy teljesen elhamvadjon a Föld légkörében. A 2021 UA1 aszteroida a harmadik legközelebbi olyan földközeli objektum, amely nem ütközött bele bolygónkba. A kozmikus szikla átmérője a becslések szerint körülbelül két méter, vagyis akkora, mint egy nagyobbacska hűtő, vagy egy golfkocsi. Ha valóban eltalálja bolygónkat, nagy része szinte biztosan elég a légkörben. Összehasonlításképpen érdemes felidézni az Oroszország felett 2013-ban elégő aszteroidát, amely Cseljabinszk városában ablakok ezreit robbantotta ki, és valószínűleg legalább hússzor nagyobb volt, mint a mostani. És még az is elégett, így ez a mostani biztosan szétporladt volna.


A 2021 UA1 vasárnap este (PST) 3000 kilométer magasságban haladt át az Antarktisz felett. Ez magasabb, mint ahol a Nemzetközi Űrállomás kering, de lényegesen közelebbi, mint a geostacionárius pályán lévő nagy távközlési műholdak gyűrűje. A 2020 QG nevű aszteroida 2020 augusztusában ennél valamivel közelebb haladt el. A valaha feljegyzett legközelebbi megközelítés, amely során az aszteroida sértetlenül megúszta, tavaly novemberben történt, amikor a 2020 VT4 közel azonos magasságban repült el az ISS fölött (kb. 400 kilométer). A 2021 UA a Nap irányából közeledett felénk – akárcsak a cseljabinszki esetnél-, így a csillagászok számára lehetetlen volt, hogy idő előtt meglássák. Az a tény, hogy a valaha megfigyelt három legközelebbi elhaladás mind az elmúlt 18 hónapban történt, nem ok arra, hogy álmatlanul aludjunk. Ez nem azt jelenti, hogy aszteroidák nyüzsögnek errefelé, hanem valójában ez az égboltmegfigyelési technológia fejlődését tükrözi. Tehát a csillagászok egyre több földközeli objektumot képesek észlelni és követni.

[sc name=”facebook” ][/sc]

 

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!
Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
RG

RG

RG is hírező, és emellett nagy szenvedélye a repülés. Ikarosznál egy szinttel jobban nyomja, ugyanis szintén motor nélkül próbálkozik. Vitorlázórepülő. Szóval, ha szimulátorokról, vagy repülős appokról olvastok, azt szinte biztos, hogy RG írta.

Ezeket olvastad már?