A Pixel 6 és a Pixel 6 Pro legutóbbi frissítésébe mindent belerakott a Google, amit bereklámozott.
Amint eljut a vásárlók kezei közé egy Google Pixel 6 vagy Pixel 6 Pro, máris telepíthető lesz a készülékre egy szoftverfrissítés. Ebbe minden eddig hiányzó, de bereklámozott funkciót belerakott a Google, még a Magic Erasert is, amivel bárki oda nem illő egyén leradírozható a fotókról.
Az új frissítés automatikusan letöltődik a háttérben, de ha valakihez nem érkezne meg, a rendszerfrissítés menüből manuálisan is lehívhatja a csomagot. A Google szerint ugyanakkor a frissítés több hullámban történik, ezért lesz, akinek várnia kell egy kicsit.
A Pixel 6 és a Pixel 6 Pro a Google házon belül fejlesztett Tensor lapkájára építenek, amelyről egyre inkább az derül ki, hogy erősen Exynos-alapokon nyugszik. A főkamera és a zoomkamera is Samsung szenzort használ továbbá.
[sc name=”facebook” ][/sc]
Fotó: Engadget, BGR