Az Alfa Romeo is beszáll az elektromos „izomautó” buliba?

Az Alfa Romeo nagyfőnöke szerint simán elképzelhetőek elektromos Quadrifoglio modellek, márpedig ez a megnevezés mindig erőre utal.

Jean-Philippe Imparato beszélt a Spider és a GTV nevek lehetséges újjáélesztéséről is, ha az Alfa Romeo több piaci részesedést tud kiharcolni. A gyártó arra készül, hogy néhány éven belül – egészen pontosan 2027-re – felpattanjon a kizárólag akkumulátoros-elektromos vonatra, de az első teljesen elektromos modellje már jóval korábban, 2024-ben érkezik. Ez önmagában is hír, de mivel az Alfáról beszélünk, sokan arra számítottak, hogy az új elektromos Alfa nagyobb teljesítményű változatairól fognak hallani. Nos, az Autocar csütörtökön közzétett, Jean-Philippe Imparato Alfa-főnökkel készült interjújának köszönhetően nem kellett csalódni. A beszélgetésben Imparato felvázolja nagyszabású tervét, miszerint 2022 és 2025 között évente egy új Alfa-modell jelenik majd meg. Ezek közül az első a többször is halogatott Tonale SUV lesz, amelyet egy másik, kisebb SUV követ majd. Ez mind szép és jó, de az interjú legizgalmasabb része az volt, amikor az első BEV többféle elektromos hajtásláncáról beszélt.

Kép: Alfa Romeo

A többféle teljesítményszint egy EV-ben eléggé megszokott, és az Alfa Romeo döntése, hogy ezt az utat választja, abszolút érthető. A teljesítményváltozatok azonban nem csak elnevezésben különlegesek, főleg akkor, ha a Quadrifoglióról van szó. Elég csak megnézni a különbséget a normál Stelvio és Giulia, valamint a vad, tűzrőlpattant, virgonc QF változatok között. Azt azért tegyük hozzá, Imparato nem mondta közvetlenül, hogy lesz Quadrifoglio EV, de megerősítette, hogy ez egy lehetőség, és valószínűnek tűnik, tekintve, hogy a márka a teljesítményre és a vezetői elkötelezettségre összpontosít. További jelentős és kifejezetten izgalmas lehetőségek, amelyekre Imparato utalt, egy újjáélesztett Spider modell, amely elektromos lenne, valamint a legendás GTV feltámasztása. Ezeket a célzásokat azonban a nagyvezér azzal a kitétellel fogalmazta meg, hogy a jövőjük attól függ, az Alfa piaci részesedést szerez-e a mennyiségi értékesítési piacokon.

[sc name=”facebook” ][/sc]

 

 

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!
Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Picture of RG

RG

RG is hírező, és emellett nagy szenvedélye a repülés. Ikarosznál egy szinttel jobban nyomja, ugyanis szintén motor nélkül próbálkozik. Vitorlázórepülő. Szóval, ha szimulátorokról, vagy repülős appokról olvastok, azt szinte biztos, hogy RG írta.

Ezeket olvastad már?