Bruce Willist is meghívták az aszteroidaeltérítő fellövésére

Bruce Willis is részt vehetett volna a DART-misszió keretében megvalósuló új űrszonda fellövésének eseményén, ám az Armageddon sztárja inkább nem élt ezzel a lehetőséggel. 

Ugyan az Armageddon című, nagy sikerű akció-katasztrófafilmet sokan ismerik és szeretik, azt talán kevesen gondolták volna, hogy az elsőre hihetetlennek tűnő aszteroida-eltérítés a valóságban is működhet. A filmben a Bruce Willis által alakított Harry Stamper olajfúró saját kezűleg indít el egy bombát, hogy megakadályozza a világvégével fenyegető aszteroida becsapódását a Földbe – mint utólag kiderült sikeresen. Habár a NASA DART elnevezésű missziója nem űrbéli bombarobbantásban gondolkodik, az amerikai űrkutatási hivatal a közelmúltban indított egy programot, ahol igazi meteoreltérítő űrszondát tesztelnek.

A DART (Double Asteroid Redirection Test, vagyis Kettős Aszteroida Átirányítási Teszt) űrprogram keretében magyar idő szerint szerda reggel kilőttek egy űrszondát Kaliforniából, amelyet a SpaceX Falcon 9-es rakétájával indítottak útnak, és amelyet a Dimorphos nevű, körülbelül 160 méter átmérőjű meteornak fognak ütköztetni. Az űrszonda fellövésére egyébként Bruce Willist is meghívták, ám a a veterán akciószínészt nem igazán hozta lázba a különleges esemény, legalábbis erre utal az, hogy a sztár nem fogadta el a meghívást az eseményre.

Ugyan PR-szempontból valóban ötletes húzás volt meginvitálni az Armageddon színészét, az esemény értékéből semmit nem von le, hogy a sztár végül nem vett rajta részt. A DART misszió keretében a NASA kutatói egy igencsak fontos kérdésre keresik a választ, méghozzá arra, hogy egy nagy sebességgel becsapódó szerkezet képes-e megváltoztatni egy aszteroida röppályát, ezzel elhárítva a Földdel való ütközést.

[sc name=”facebook” ][/sc]

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!
Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Picture of Benke Éva

Benke Éva

Az ifjabb nemzedék tagja, akikből még nem veszett ki a lelkesedés. Kedvelt témái leginkább a tudomány és a lifestyle területéről kerülnek ki

Ezeket olvastad már?