A Google Nest Mini igazából önmagában is feleslegessé tette a Google Home Minit, utóbbi most végleg búcsúzik.
A Google 50 dolláros, eredetileg még 2017-ben bemutatott Google Home Mini okoshangszórója nyugdíjba ment, többé ugyanis nem elérhető hivatalosan. Az eszközt gyakran akciózták le a megjelenése óta, sokszor YouTube- vagy Spotify-előfizetőknek is adták ajándékba.
Az eszköz több mint 4 évet volt a kínálatban, ugyanakkor a jobb hangzást, jobb mikrofonokat és közelségérzékelőt rejtő Google Nest Mini igazából önmagában is feleslegessé tette az eredeti modellt.
A szakértők szerint az eredeti változat nyugdíjazása egyben azt is jelenti, hogy közeledik már a Nest Mini utódja. Mivel az Amazon rengeteg Echo okoshangszórót dobott piacra az évek során, a Google valószínűleg nem mond le a versenyről, a belépőszint pedig mindegyik cégnek fontos, hiszen így kedvező áron csábíthatnak el a platformjaikra újabb ügyfeleket.
[sc name=”facebook” ][/sc]
Fotó: MobileSyrup, CNET