Az anyavállalat Alphabet letiltotta több orosz állami médium, köztük az RT bevételszerzési lehetőséget a YouTube-on.
„Rendkívüli körülményekre” hivatkozva a YouTube-ot is birtokló amerikai technológiai óriáscég, az Alphabet Inc. bejelentette: több orosz médiumnál is megszünteti annak lehetőségét, hogy pénz kapjanak a tartalmaik mellett futó reklámok után – írja az Engadget. A bevételszerzési korlátozás mellett az RT és más, potenciálisan veszélyesnek tartott médiumok tartalmai ritkábban fognak megjelenni az ajánlásokban, valamint a kormány kérésére az érintett csatornákat elérhetetlenné teszik Ukrajnában.
A YouTube nem reagált a hírportálok megkeresésére, így nem tudni, hogy az RT mellett mely orosz médiumokat érint még a korlátozás. Az ukrán miniszterelnök-helyettes, Mihajlo Fedorov korábban azt tweetelte, kapcsolatba lépett a YouTube-bal, hogy „blokkolják az olyan csatornákat, mint a Russia 24, a TASS vagy a RIA Novosti„.
A Twitter és a Facebook is szankciókat jelentett be, miután az orosz erők csütörtökön támadást indítottak Ukrajna ellen. Korábban mindkettő közösségi média céget azzal vádolták, hogy lassan reagálnak a politikai konfliktusokra és az állami szereplők által finanszírozott dezinformációs kampányokra.
A YouTube a tavalyi év folyamán többször is fellépett az orosz állami médiumokkal szemben, arra hivatkozva, hogy félretájékoztatás zajlik a videóikban. Oroszország a helyzetre válaszul szeptemberben kilátásba helyezte a videómegosztó teljes vagy részleges korlátozását az országban.
[sc name=”facebook” ][/sc]