A Huawei megvillantotta eddigi legszebb telefonját, az összehajtható P50 Pocket csúcsmobilt, ami igen dögös kis gép lett, de azért még messze nem tökéletes.

A Huawei Kínán kívül is elérhetővé tette legújabb csúcsokostelefon-szériáját, a Huawei P50-et, amelyből a magyar piacra a szuper kamerás képességekkel bíró P50 Pro (tesztünket itt olvashatod) és a hajtogatható kijelzős P50 Pocket jutott el. Ahogy 2020 óta minden Huawei-telefon, úgy a Samsung Z Flip3 (a teszt itt olvasható) babérjaira törő Pocket sem rendelkezik Google-támogatással, ennek következtében pedig nem alapértelmezetten járnak hozzá az olyan létfontosságú appok, mint a Gmail, a Google Chrome vagy a Google Térkép, és sajnos 5G-támogatottság sincs rajta.

huawei p50 pocket
Gyönyörű kagyló forma.

A retró kagylótelefonok hangulatát idéző P50 Pocket ugyanazon az elven működik, mint a Motorola RAZR vagy a Samsung Galaxy Z Flip: kinyitva egy viszonylag nagy méretű készülék, amit használat után egyszerűen csak összecsukunk, és ezzel egy fele akkora méretű telefont kapunk.

A P50 Pocketet kézbe véve az ember elégedetten csettint a nyelvével: a fehér, kemény borítás ránézésére igazán elegáns, minőségi hatást kelt, apró bemélyedésekkel, kitüremkedésekkel a felületén. Negatívumként említhető meg, hogy a felülete kifejezetten csúszós, így könnyen kipottyanhat a kezünkből. Ezt megakadályozandó, gyors felpattintottuk a gyári átlátszó tokot, amelyet a többi tartozékkal együtt a dobozban helyezett el a gyártó. A telefon egyébként többféle színben és mintázatban készült el, hozzánk a fehér, gyöngyszerűen csillogó modell érkezett, és ha minden igaz, Magyarországon is ez a változat került forgalomba.

Becsukott állapotában egy nagy, kör alakú kamerarendszer és egy szintén kör alakú kijelző vonja magára a figyelmet. Utóbbi mindössze 1 colos, viszont mutatja az időt, a dátumot, sőt még QR-kód leolvasásra és szelfi készítésére is alkalmas.

huawei p50 pocket

A Pocket a cég által szabadalmaztatott csuklópántot-megoldást kapta meg, melynek köszönhetően becsukott állapotban nem marad rés a kijelzőpanelek között, és így a por sem gyűlik be a képernyő alá. Amire égetően nagy szükség is van, kialakításból adódóan ugyanis nem por- és vízálló a készülék.

A telefont egy ujjal és egyetlen mozdulattal is könnyű kinyitni, melyet követően egy 6,9 colos OLED-főkijelző tárul a szemünk elé, amely rendkívül részletes, 120 Hz-1188×2790 pixeles felbontásra képes, amelyet másodpercenként 120-szor frissít a rendszer. A kijelzőn ugyan látszik a „törés” helye, ráadásul az ujjunkkal is érezhetjük, hogy ott domborúbb a felület, a magunk részéről nem éreztük különösebben zavarónak ezt a fajta, félbehajthatóságból adódó hibát.

huawei p50 pocket

Ami a belsőt illeti, a P50 Próhoz hasonlóan a tavalyi év legerősebb chipje, a Qualcomm Snapdragon 888 hajtja a Pocketet, így a hardver képességeire nem lehet panaszunk. Ennél viszont akad már eggyel erősebb processzor is a piacon: a Qualcomm legújabb csúcslapkáját, a Snapdragon 8 Geen 1-et tavaly decemberben mutatták be, ez került például a Samsung nemrég bemutatott csúcskategóriás telefonjaiba, az S22-esekbe is. A telefon egyébként 8 gigabájt memóriával és 256 GB-os tárhellyel rendelkezik, utóbbi egy Nano SD-kártyával tovább is bővíthető.

A kötelező macskás kép.

A kamerasziget a P650 Próhoz hasonlóan kör alakú, ám testvérével ellentétben a szenzorokból „mindössze” hármat kapunk. A fő egység 40 megapixeles, amely mellé egy 13 megapixeles ultraszéles-látószögű, valamint egy 32 megapixeles ultraspektrum-érzékelő társul. Ez ugyancsak kevésnek tűnhet a Prónál látott kamerázási képességekhez képest, ráadásul optikai zoom sincs benne, és a 10.7 megapixeles szelfi kamera se tekinthető bőkezű ajánlatnak. Jó ötlet viszont, a Tükör appon keresztül elérhető naptej-teszt, amely képes megmutatni, sikerült-e tökéletesen elkenni az arcunkon a nap káros sugaraitól védő krémet.

Bár papíron a Pocket kamerázási képességei meg sem közelítik a Próét, a gyakorlatban nem teljesítenek rosszul a szenzorok. Éles, kellemes színvilágú képeket készíthetünk a telefonnal, amely a mozgóképek tekintetében sem vérzik el, akár 4K 60 FPS rögzítésére is adott a lehetőség. A fókusz végig stabil, az éjjeli fotózás is elég jónak mondható, és 2x-es zoomig a képminőség tekintetében sem kell túl nagy kompromisszumot kötnünk. A telefonnal készült képeket ide kattintva nézhetitek meg eredeti méretben.

Az előlapra került, „láthatatlan” szelfi kameráról már nem mondható el ugyanez: a 10.7 megapixeleses felbontás ebben a kategóriában nem számít jónak, ennek megfelelően pedig sem a kép élességével, sem a torzítás mértékével nem voltunk elégedettek. Jó hír viszont, hogy összecsukva a főkamerával is lehet szelfit készíteni, és az ezzel készült képek minőségével már tökéletesen elégedettek voltunk.

huawei p50 pocket
A fotó a Svábhegyi Csillagvizsgálóban készült távcsővel.

Akkumulátor tekintetében a Pocket alul marad a Próval szemben: egy 4000 mAh-s akkumulátor szolgálja ki a rendszert, amellyel a hivatalos leírás egy napos üzemidőt ígér, és ezt kisebb túlzással  a gyakorlatban is hozta a készülék. 40 wattos Huawei SuperCharge töltésre is van lehetőség, ami körülbelül 1 óra alatt a maximumra tölti az akksit, viszont a vezeték nélküli töltés lehetőségét sajnos nem kapta meg a telefon.

A Huawei P50 Pocket tényleg egy gyönyörű kivitelezésű okostelefon lett, amivel elsősorban a női közönséget célozza meg a gyártó. Ez persze nem azt jelenti, hogy férfiak nem vásárolhatják meg, de az tény, hogy mind színvilágában, mind formavilágában sokkal inkább emlékeztet egy női, mintsem egy férfi telefonra. A belsőt tekintve már nem ilyen jó helyzet: a már megszokott Google-nélküliség mellett hiányoltuk, hogy a készülék semmilyen IP-tanúsítványt nem kapott, tehát sem a portól, sem a víztől nem védett. Emellett az üzemideje is átlagosnak mondható, és a fotós tulajdonságok sem tekinthetőek különösebben kiemelkedőnek.

huawei p50 pocket
Huawei P50 Pocket

Mindet összevetve a valóban szép kialakítástól eltekintve az volt az érzésünk, hogy a Huawei P50 Pocket egy közép-felsőkategóriás készülék. Ezért a telefonért újonnan 500 ezer forintét kér el a gyártó, ami nem jó, de nem is tragikus: a különleges forma miatt az ár nem számít irreálisan soknak a piacon, de az tény, hogy kizárólag a belső tudását tekintve nem ér ennyit ez a telefon.

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!