Az Apple pert indított egy Franki Pineapple (magyarul Franki Ananász) nevű zenész ellen, arra hivatkozva, hogy az ananász túlságosan is emlékeztet az almára. 

A legenda szerint Steve Jobs azért adta az Apple-nek az Apple nevet, mert a számítógépes vállalat elindításakor Jobs meglehetősen sokat dolgozott az oregoni gyümölcsöskertekben, és innen ugorhatott be neki az Apple, azaz az alma elnevezés. A cég azóta is vasmarokkal védi a nevet, és perrel fenyegeti azokat a vállalatokat és magánembereket, amelyeknek és akiknek a legkisebb kapcsolatuk is van az Apple névvel, vagy logóval.

2020-ban egy zenészt perelt be a techóriás pusztán a neve miatt, arra hivatkozva, hogy az ananász túlságosan is emlékeztet az almára. Az érintett Stephanie Carlisi, művésznevén Franki PineApple, aki éppen most kezdett el zenét kiadni, és havonta hét hallgatója van a Spotify-on, teljesen értetlenül állt az események előtt: „Ez még csak nem is alma” – nyilatkozta. A The New York Times úgy tudja, hogy Apple azzal a kikötéssel engedte el végül az ügyet, hogy a művésznő elismeri: a Franki Pineapple nem az igazi neve.

Nem ez az első alkalom, hogy az Apple már-már nevetséges indokkal pert indít. 2020-ban a Prepear nevű bevásárlólista készítő alkalmazást támadta meg a logója miatt, ugyanis az appot fejlesztő mini vállalat egy stilizált körtét választott a termék logójának.

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!