Egy oxfordi tudós szerint inkább ne üzengessünk a földönkívülieknek

Az oxfordi Future of Humanity Institute egyik akadémikusa szerint nem feltétlen jó ötlet üzenetet küldeni a világűrbe.  

Ahogy mi is megírtuk, a NASA április elején jelentette be, hogy a tervek szerint még az idén üzenetet sugároznak fel egy potenciális intelligens földönkívüli civilizáció számára. Az űrkutatási hivatal Beacon in the Galaxy névre keresztelt üzenete bináris kódszavakat tartalmaz majd, amelyek célja egy univerzális kommunikációs eszköz létrehozása. A kutatók egy embereket ábrázoló grafikát is csatolnak az üzenethez, kiegészítve egy gyors anatómiai összefoglalóval, valamint a DNS-ről és a Naprendszer pontos helyével kapcsolatos információkkal, mindezek mellett pedig egy felhívást is továbbítanak az űrbe, amelyben arra kérik az üzenet megtalálóját, hogy lépjen kapcsolatba az emberiséggel.

Bár nem ez az első alkalom, hogy üzenetet küldenek a világűrbe, az Oxfordi Egyetemhez tartozó Future of Humanity Institute egyik munkatársa, Dr. Anders Sandberg szerint a földönkívüliekkel való kapcsolatfelvétel nem feltétlen jó ötlet. A kutató szerint nem tudható előre, hogy egy segítőkész vagy adott esetben egy potenciálisan veszélyes civilizációval vesszük-e fel a kapcsolatot, ez pedig komoly veszélyt hordoz magában az emberiségre nézve. „A Föld történelme során többször láthattuk, mi történik akkor, ha egy fejlettebb civilizáció találkozik egy primitívebb társadalommal, márpedig utóbbi számára legtöbbször ez nem végződött jól” – mondta a kutató.

Nem Sandberg az egyetlen, aki szerint kockázatos felvenni a kapcsolatot más intelligens entitásokkal az univerzumban. Korábban Mark Buchanan amerikai fizikus arról beszélt, hogy szerinte bölcsebb volna várni, és csak akkor kapcsolatba lépni az idegenekkel, amikor az emberiség már szervezett módon is készen áll erre a feladatra.

[sc name=”facebook” ][/sc]

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!
Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Picture of Benke Éva

Benke Éva

Az ifjabb nemzedék tagja, akikből még nem veszett ki a lelkesedés. Kedvelt témái leginkább a tudomány és a lifestyle területéről kerülnek ki

Ezeket olvastad már?