Ruhaápolás felsőfokon – Ez a Samsung AirDresser Bespoke

Vannak olyan háztartási gépek, amelyek nélkül nem igazán képzelhető el a modern élet. Ilyen a mosógép, a hűtő vagy a porszívó, ám mellettük akadnak olyanok, amelyek nem létfontosságúak, de borzasztóan megkönnyítik, kényelmesebbé és kellemesebbé tehetik a hétköznapokat. Ez utóbbi csoport egyik tipikus képviselője a Samsung Bespoke AirDresser, ruhaápoló rendszer, amely ráadásul meglehetősen különleges masina a mai mezőnyben.

Meleg levegőt a ruhákra

Innováció. Ez az, amit állandóan hajszolnak a háztartási gép szektorban (is) a mérnökök, hiszen egy jó gondolat, egy életképes és egyedi koncepció olyan terméket eredményezhet, amely szokatlan, képes felkelteni figyelmet, hasznos és ezáltal van esélye a sikerre, az Bespoke AirDresser pedig pont egy ilyen berendezés.


okos ruhásszekrény Samsung Bespoke air dresser
Fotó: Samsung

A készülék első látásra úgy fest, mint egy nagyobb, elegáns hűtőszekrény, azonban élelmiszerek helyett ruhákat kell bele pakolni, és hideg helyett meleggel dolgozik. A termék ugyanis képes arra, hogy több irányból meleg levegővel átszellőztesse a bele akasztott ruhákat, fehérneműket vagy plüssjátékokat akár. A modell alsó részére ugyanis nagy teljesítményű turbinát építettek, amely gőzzel árasztja el a kamrát, a tetejében pedig egy hőszivattyús egység kapott helyet. Ez pedig a magasból, meleg, akár hatvan fokos levegőt bocsájt ki.

Miért jó?

Ez a kezelés pozitív hatást gyakorol, hiszen a Wrinkle Care funkcióval a ruhák anyaga az átforrósodás következtében kisimul, eltűnnek belőle a ráncok, gyűrődések. Emellett a kellemetlen illatokat is eltávolítja a készülék, ami nagyon jól jöhet például egy éttermi látogatást követően. A Samsung AirDresser egyik nagy extrája az integrált HEPA szűrőrendszer, amely a légtisztítókból, porszívókból lehet ismerős. A meleg levegős átszellőztetés során így eltávolítja a szerkezet az egészen apró, mikroméretű szennyeződéseket is a ruhából, ami az allergiások számára igen fontos lehet, hiszen komoly életminőség javulást eredményezhet.

samsung bespoke airdresser
Fotó: Samsung

A termék képes erős légsugarak segítségével portalanítani a behelyezett ruhákat. Emellett párátlanításra is alkalmas. Amikor ugyanis az ajtaja nyitva van, akkor a páramentesítő funkció beszívja a szobából a levegőt, elvonja belőle a nedvességet, és kiengedi a száraz levegőt. Ez biztosítja, hogy minden ruhát ideális körülmények között tartson, hogy megvédje azokat. Az pedig már csak a hab a tortán, hogy a tisztítását önmaga elvégzi, hiszen a Self Clean technológia páramentesíti, fertőtleníti és szagtalanítja a készülék belsejét. Nincs szükség arra, hogy nekiálljunk súrolni, befújni, összekenni mindenféle vegyszerrel, ráadásul minden 40. ciklus után magától szól a gép, hogy elérkezett a takarító idő.

Kezelés

A modell számos programot tartalmaz, amelyek a nevükkel jelzik, hogy mire is szolgálnak. A terméken is található egy felhasználóbarát kezelőpanel, amelynek a kezelésébe igen hamar bele lehet jönni. Ám ez még nem minden, hiszen a készülék rendelkezik beépített WiFi-vel, ennek révén integrálható egy nagyobb okos otthon ökoszisztémába, és a cég ingyenesen elérhető alkalmazása révén akár távolról, egy mobilról is vezérelhető.

Tehát az érintőképernyőn is kiválasztható a kívánt program, sőt akár távolról is elindítható a működés, illetve ellenőrizhető a készülék állapota.

Ennek köszönhetően van arra is lehetőség, hogy mire hazaérünk a munkából vagy egy utazásról, otthon már egy „friss, ropogós” ruha várjon, amit élmény felvenni.

Személyre szabható dizájn

A készülék a nagyobb Bespoke háztartási gép család része, és a többi rokonához hasonlóan bizonyos keretek között személyre szabható a megjelenése. Ez egészen pontosan azt jelenti, hogy a felhasználó 3 anyag és 6 szín közül választhatja ki az életstílusához, ízléséhez és a lakásához vagy irodájához leginkább passzoló dizájnt. Mert hát az AirDresser nem csak a lakásokban, gardróbokban vagy hálószobákban találhat otthonra, hanem akár a munkahelyeken is. Egyrészt a munkatársak is 100 százalék, hogy értékelik azt, ha mondjuk kabátjukat felfrissíthetik a beérkezést követően, illetve az ügyfelek számára is kellemes extrát lehet ezzel nyújtani. Az ilyen prémium apróságok pedig akár döntőek is lehetnek egy-egy üzleti döntés meghozatala során.

[sc name=”facebook” ][/sc]

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!
Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Ford

Ford

24 éve foglalkozik tech-újságírással a kedvenc területe az audió-videó, az okosotthon és a mobiltechnológia.

Ezeket olvastad már?