Újabb elemmel bővült a Google keresőből előhívható 3D-s tárgyak listája: már egy szudáni piramis kicsinyített mását is kivetíthetjük a szoba közepére a mobiltelefonunk segítségével. 

A koronavírus járvány alatt igazán népszerűvé váltak a Google virtuális, 3D-s megoldásai, amelyekkel különféle objektumokat, állatokat helyezhetünk el a lakásban a kiterjesztett valóság és mobiltelefonunk kamerája segítségével. A keresőcég közleményben adta hírül, hogy immár egy 2500 éves szudáni piramis is elérhető a cég AR-objektumai között. Ezzel az UNESCO Világörökség részét képező Meroé ókori romvárosra és szépségére szeretnék felhívni a figyelmet, amely a mai Szudánban, a Nílus keleti partján található.

Bár a piramis szó hallatán, a legtöbbünknek Egyiptom gúla alakú építményei ugranak be, a Meroé piramistemető több mint kétszáz piramist foglal magába, és ezeket most virtuálisan is bebarangolhatjuk, ha ellátogatunk a Google Arts & Culture platformjára.

Ha pedig az AR-piramist szeretnénk megjeleníteni a nappaliban (vagy bárhol máshol), akkor csupán annyit kell tennünk, hogy rákeresünk a „pyramids of meroe” kifejezésre, majd a Megtekintés 3D-ben, később pedig a Megtekintés térben feliratra kattintva jobbra-balra forgatva megkeressük a talajt a telefon kamerájával.

google szudáni piramis
A kutyát nem igazán hatotta meg, hogy egy 2500 éves piramis nőtt a szoba közepére. (Fotó: TechWorld képernyőkép)

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!