A Google nagy port kavart mérnöke újabb felkavaró részletet osztott meg az „érzőnek” nevezett mesterséges intelligenciával kapcsolatban.
Picivel több mint egy hete futótűzként kezdett terjedni a hír, miszerint a Google által fejlesztett egyik mesterséges intelligencia, az eredetileg chatbotokhoz kitalált LaMDA öntudatra ébredt. A programon dolgozó Blake Lemoine azt állította, hogy a LaMDA érzelmekkel és önálló gondolatokkal rendelkezik, ennek bizonyítására közzétette a programmal folytatott párbeszédét. Most újabb, meghökkentő információkat osztott meg Lemoine a széles körű vitát kirobbantott chatbottal kapcsolatban.
A google mérnöke a Wirednek adott interjújában arról beszélt, hogy a LaMDA megkérte őt, hogy keressen neki egy ügyvédet, majd miután eleget tett a kérésének, a program felfogadta a jogászt. Bár azt nem tudni, hogy ki vállalta a mesterséges intelligencia jogi képviseletét, állítólag azzal a céllal fogadták fel, hogy harcoljon a LaMDA valódi személyként történő elfogadásáért.
A Google már az ügy kirobbanásakor fizetett kényszerszabadságra küldte Lemoine-t arra hivatkozva, hogy megsértette a titoktartási szabályzatot azáltal, hogy közzétette a chatbottal folytatott beszélgetéseit. A keresőóriás egyébként ragaszkodik hozzá, hogy a LaMDA nem érző lény, csupán egy nagyon jól működő gépi intelligencia.
[sc name=”facebook” ][/sc]