A CATL új akkumulátortechnológiája 80 százalékra tölt egy autót 5 perc alatt, miközben 16 éven át képes kiszolgálni az energiaforrás a járművet.
A CATL a világ legnagyobb EV-akkumulátorgyártója, az elektromos autókba szánt új Kirin akkumulátora pedig megoldja a töltés lassúságával járó gondokat. Ez ugyanis 10 százalékról 80 százalékra mindössze 10 perc alatt feltölt.
A legmagasabb térfogat-kihasználás révén 13 százalékkal nagyobb kapacitást kínálnak, mint a Tesla 4680-as cellái, ugyanakkora méretben. A CATL ugyanakkor jelezte, ennél többre is képes, és olyan akkuja is van, amit 5 perc alatt lehet 80 százalékra tölteni.
Az még rejtély, hogy ehhez kell-e új töltő, de akkor is igaz, hogy a CATL jelenlegi 800 voltos töltője nincs ott minden sarkon, sőt… A technológia mindenesetre adott, ráadásul azt ígérik, hogy 2 millió kilométeren vagy 16 éven át működőképes marad az akku. Jövőre pedig indul a sorozatgyártása, az autógyártók pedig már érdeklődnek.
[sc name=”facebook” ][/sc]
Fotó: CATL