Sok recept kezdődik úgy, hogy semmi extra nem kell hozzá az alapanyagokon kívül, csak egy turmixgép. Krémleves, smoothie, darált hús, növényi tej, különböző szószók és kencék – hogy csak néhányat említsünk a sok közül. Az elmúlt hetekben a Sage csúcskategóriás modelljét, a Super Q turmixgépet sikerült kipróbálnom, ahol már nem a nagy szám, hogy krémes lesz tőle a leves, hanem a főzőfunkció, amelynek segítségével egy eszközön belül a komplett leveskészítést letudhatjuk. 

Bevallom őszintén, sosem voltam nagy turmixhasználó, hogy miért nem, azt máig sem tudom, egyszerűen csak úgy hozta a sors, hogy azok az ételek, amelyekhez turmixgépre volt szükség, valamiért kimaradtak az életemből. Ennek folyományaként nem is voltam naprakész a turmixok technológiai fejlődését illetően, és a főzőfunkció létezéséről is csak akkor szereztem tudomást, amikor  beérkezett hozzám a Sage turmixgépe, és elkezdtem utánajárni, mit is tud a tesztelés előtt álló masina.

Kezdjük a száraz adatokkal. A SBL920 kódnevű Sage Super Q turmixgép nagy, 1800 W-os teljesítménnyel rendelkezik, teljes terhelésnél a pengerendszer akár a 300 km / h sebességet is elérheti. A két literes mixelőedény nem egy sima műanyagból, hanem BPA mentes Tritan anyagból készült, amely állítólag ellenáll a szélsőséges hatásoknak, és mosogatógépben is mosható. Ugyanez igaz a 0.7 literes turmix-tartályra is, amelyet kisebb adagok esetében érdemes használni. Érdemes megjegyezni, hogy a készülék az intelligens funkcióinak köszönhetően képes felismerni, hogy mixelőedény vagy a turmix-tartály van-e csatlakoztatva, és ennek megfelelően optimalizálja a teljesítményt.

A gép kezelése pofonegyszerű: kapunk egy LCD kijelzőt, mellette kilenc gombbal. A gombok közül öt az előre beépített programokat rejti, ezek mellett egy időzítő, egy tisztító, egy ki-és bekapcsoló, valamint egy szünet gombot találunk a kezelőfelületen. Van továbbá egy tekerős rész is, ezzel és a digitális kijelző segítségével választhatunk a 12 előre beállított sebességi program közül.

A Super Q turmixgép összesen öt beépített automatikus programmal rendelkezik, melyek a következők: jégtörő, smoothie, zöld smoothie, fagyasztott desszert, leves. Termesztésen „magunk” is mixelhetünk, ám azt érdemes tudni, hogy a gépbe helyezett alapanyagoknak mindig különféle időtartamra, illetve sebességre van szükségük ahhoz, hogy a lehető legjobb végeredmény születhessen. Ezért is hasznosak a beállított programok, ugyanis az esetükben nem nekünk kell töprengenünk, hogy milyen sebességgel mennyi ideig érdemes mixelni az adott ételt.

A Breville (a Sage fő márkaneve) hét színvilágban dobta piacra a csúcskategóriás turmixgépet, itthon a fémes, rozsdamentes acélból készült változat érhető el. Egy igazán csinos letisztult gépet sikerült alkotnia a gyártónak, ami remekül mutat egy modern konyhában, kifejezetten elegáns és luxus összhatást kelt. Nagyon bosszantó ugyanakkor, hogy szinte világítanak rajta az ujjlenyomatok, így lényegében minden használat után át kell törölni a kezelőfelület, hogy mégis kinézzen valahogy. A súlya közel 5 kilogramm, és méretre sem kicsi: 20,8 centiméter széles, 46 centiméter magas és 26,8 centiméter mély.

Szerencsére a gép teljesítményébe már nem lehet belekötni. Avokádó-fanként adta magát, hogy először egy kis guacamole-val, azaz mexikói avokádókrémmel próbálkozzam. Kezdésnek szépen megpucoltam az avokádót, összevágtam nagyobb darabokra (hiszen úgy mégiscsak jobban mutat a képen), majd fogtam egy nagyobb paradicsomot, azt is összevágtam, és az egészet a mixelőedénybe tettem. Ezután ment bele egy kevés lime, só, chili és lilahagyma, és már izzítottam is a készüléket. Rátettem a fedőt, megnyomtam a bekapcsolás gombot, majd kiválasztottam a krémhez szükséges sebességet. A gép azonnal életre kelt, én meg hátra dőltem, hadd dolgozzon ameddig csak szükséges.

Messze azért nem menten, az avokádókrém ugyanis akkor a legjobb, ha még kicsit darabos, semmiképpen nem szabad túlpürésíteni. (Hozzáteszem, a mexikói háziasszonyok szerint a legjobb villával készíteni, de nekem az valamiért nem vált be.) Ami a végeredményt illeti, az avokádókrém krémes, de még kissé darabos állagú lett, ízre és állagra jobb volt, mint bármelyik másik próbálkozásom.

A jól sikerült guacamolén felbátorodva egy barackkrémlevessel is megpróbálkoztam, ugyanis az eszköz egyik nagy különlegessége, hogy levesfőzőként is funkcionál, így meleg krémleveseket is nagyon egyszerűen készíthetünk a segítségével. A kimagozott ősz-és sárgabarackokat szépen beledobáltam a tartályba, tettem hozzá egy nagyobb pohár joghurtot, egy kis növényi tejszínt, megszórtam vaníliás cukorral és fahéjjal, majd megnyomtam a Soup, azaz Leves gombot. A gép ismét felzúgott, majd 5 perc elteltével már kész is volt az illatos, extrán selymes, forró barackkrémleves.

A kísérletezések itt még nem értek véget, készítettem különféle gyümölcs és zöldség smoothie-kat, amelyek során azt tapasztaltam, hogy a gépnek még az olyan nehezen turmixolható alapanyagok, mint a spenót vagy az ananász sem jelentenek gondot, és a fagyasztott bogyós gyümölcseimmel is játszi könnyedséggel elbánik. Természetesen a jégkocka zúzó funkciót is kipróbáltam, a gép másodpercek alatt hóvá porította a jeget, de nem volt problémája a humusszal és a hús ledarálásával sem.

sage Super Q

Maga a gép egyébként viszonylag hangosan dolgozik, szegény kutya akárhányszor csak elindítottuk, ijedt szemekkel és behúzott farokkal sprintelt el a ház másik végébe. Ami a tisztíthatóságot illeti, a mixelőedény és a turmixtartály mosogatógépben is mosható, emellett pedig ott van nekünk az a bizonyos öntisztító funkció, amellyel seperc alatt átmoshatjuk az edényeket. Elég csak langyos vízzel félig megtölteni a tartályt, belerakni egy kevés mosószert, megnyomni a Clean (Tisztítás) gombot, és hagyni, hogy a gép tegye a dolgát.

A helyzet az, hogy a Sage Super Q egy minden értelemben csúcsminőséget képviselő turmixgép, és ez az árában is megmutatkozik. Nagyjából 220 ezer forintot kell kicsengetni érte, ami lássuk be, igencsak borsos ár egy turmixgépért cserébe.  Hiába turmixol krémesre, főz forró krémleveseket és “mos el maga után”, azért mégis csak egy turmixgépről van szó. Persze akinek az ár nem akadály, annak tökéletes társa lehet a mindennapokban, amennyiben meg tudja emészteni azt a hibáját, hogy viszonylag hangosan dolgozik, és az átlagnál jobban szedi az ujjlenyomatokat.

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!

Teszt áttekintő
Teljesítmény
Innováció
Dizájn
Ár-érték arány
sage-super-q-turmixgep-tesztA Sage Super Q turmixgép nem az átlag fogyasztókat célozza, de a teljesítménye előtt muszáj fejet hajtanunk.