Így festhetne a még meg sem jelent Marvel’s Wolverine

A Marvel’s Wolverine tavalyi előzetese óta túl sok dolog nem történt, ezért néhányan úgy gondolták, majd ők megmutatják, hogyan is nézhetne ki. 

Akadnak játékok, amiknél a bejelentés és a vele kapcsolatos mozgófilmes bemutatkozás után valahogy elcsendesednek a dolgok. Nem sokban különbözik a Marvel’s Wolverine sem, mert tavaly szeptemberben megmutatták, hogy lesz egy ilyen, aztán azóta nem nagyon zörög a hypevonat. Persze simán meglehet, hogy azért nem, mert az Insomniac Games nem kíván úgy járni, ahogy a Cyberpunk 2077. Akadnak azonban, akik úgy vannak vele, hogy nem kell várni a hivatalos infómorzsákra, meg 30 másodperces ízelítő videókra, hanem inkább saját kezükbe veszik a dolgot. Így tett a TeaserPlay csapata is, akik alá tettek egy jó kis Unreal Engine 5-öt, ezzel keltve életre a Marvel’s Wolverine-t.

A jelenet a Madripoor szigetén található Princess Barban kezdődik, ami az A Sólyom és a Tél Katonája sorozat harmadik epizódjában tűnik fel. Persze túl sokat itt sem láthatunk, de ami a grafikai világot illeti, így elsőre akár simán el is fogadhatnánk a végterméket valami hasonlóval. Eredetileg 2023-ra tervezték a megjelenést, de az Insomniac Games még nem erősítette meg a dátumot, így lehet, hogy 2024 elejére-közepére számíthatunk. Ami a helyszínt illeti, a Marvel’s Wolverine egy tágabb univerzumban játszódhat, amely magába foglalja a fejlesztőcsapat Spider-Man játékait is. Aki kíváncsi lenne, ez a játék PS5-exkluzív lesz, ezen kívül semmilyen más platformon nem lesz elérhető.

[sc name=”facebook” ][/sc]

 

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!
Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Picture of RG

RG

RG is hírező, és emellett nagy szenvedélye a repülés. Ikarosznál egy szinttel jobban nyomja, ugyanis szintén motor nélkül próbálkozik. Vitorlázórepülő. Szóval, ha szimulátorokról, vagy repülős appokról olvastok, azt szinte biztos, hogy RG írta.

Ezeket olvastad már?