A kínai lezárások komoly gondokat okoznak az Apple-nek, erre válaszul a Foxconn megnégyszerezi az indiai munkaerejét.
A jelenlegi becslések szerint az Apple iPhone mobilok 95 százaléka Kínában készül. Lehetett hallani arról, hogy a jövőben egyre többet gyártanak majd Indiában az ellátási lánc szerteágazóbbá, biztosabbá tétele miatt, ugyanakkor jelenleg szorult helyzetben van az Apple, ugyanis nem elég, hogy most még 95 százalék a mérleg Kína javára, de konkrétan az összes iPhone 80 százaléka a Foxconn Csengcsou városában lévő gyárában készül.
A kínai lezárások miatt pedig részben ez a gyár is bezárt. Ez azt jelenti, hogy az iPhone 14 Pro és iPhone 14 Pro Max gyártásával komoly gondok lettek, annyira, hogy az Apple hivatalos figyelmeztetést adott ki: a következő hónapokban nem valószínű, hogy a csökkentett kapacitás miatt tartani tudja a gyártási célokat. Általában az Apple ilyesmit nem közöl.
A Foxconn egyébként maga is intézkedik, konkrétan az indiai gyáraiban megnégyszerezi a munkaerő létszámát. Ez viszont nem megy egyik napról a másikra, 2 évet vesz igénybe, tehát az Apple gondjai nem oldódnak meg. Vajon ha hiány lesz iPhone-ból, még drágább lesz?
[sc name=”facebook” ][/sc]