Az újhullámos, kínai hálózati sztereó erősítők közül járt már nálunk pár érdekes darab, de most egy egészen különleges példányt sikerült megkapnunk egy tesztre. Az SMSL VMV A2-es készülékét, ami az utolsó tégláit is lerombolja annak a tévhitnek, hogy Kínából csak gagyik érkeznek.
Mi is ez a VMV A2?
A VMV A2 egy hálózati funkciókkal (Bluetooth) felvértezett erősítő és D/A konverter, melynek kompakt méretű háza tökéletesen elfér akár egy íróasztalon is a számítógép mellett. Nem muszáj hifi állványra helyezni – legalábbis a hagyományos hifi komponensek közt kissé el is tűnne a méreteivel. Amik csalókák, mert egy 2×200 wattos (4ohm) erősítőt rejtenek, ez az erő pedig egy rendes hangfallal simán lefújja a hajunkat, ha ez a cél.
Az előlap nagyon letisztult, két gomb és egy többfunkciós vezérlőtárcsa található rajta a kis méretű kijelző mellett. Ezekkel a legtöbb funkciót tudjuk vezérelni, de a kis méretű, elegáns, fém távvezérlő azért nagyon jó szolgálatot tehet. Ezzel kicsit könnyebb lesz az élet.

Az igazán érdekes dolgok a készülék hátoldalán fogadnak minket. Itt szembesülhetünk azzal, hogy mennyire sokoldalú is ez a készülék. Az analóg RCA bemenet mellett digitális bemenetek sokasága található itt. Kapunk egy AES/EBU bemenetet, amelyet használhatunk külön mélysugárzó kimentként is, ha kevés a basszus a hangfalainkon, van itt még egy optikai és egy USB digitális bemenet is, valamint egy Bluetooth antenna, amely szinte minden, modern, nagyfelbontású formátumot támogat. Ha a telefonunk is képes erre, küldhetünk aptX-HD, LDAC, SBC vagy UAT jelet is, a VMV A2 gond nélkül fogadja majd.

Itt hátul található még a főkapcsoló és a két pár, masszív, igényes kivitelű, banándugót is fogadó hangfalcsatlakozó.
A készülékház alján pedig menetes furatok vannak, amelyekhez eltérő méretű tüskéke is mellékelt a gyártó, így akár döntve is elhelyezhetjük az asztalon az erősítőt, ha úgy tartaná kedvünk. Alul található még egy ventilátor is a szellőzés miatt. Ez elsőre talán ijesztő egy picit, de a világon semmi hangja nincs és teljes csendben sem hallatszik a működése.
Zenéljünk!
Ami viszont annál inkább hallatszik, az a VMV A2 elképesztő hangminősége.
Az erősítő D-osztályú áramkörrel működik, ennek köszönhető a kis méretbe tömörített hatalmas erő is. A D/A konverter pedig a legkorszerűbb DSP chipet és ST erősítő chipet használja, így a torzítása kevesebb, mint 0.0008%.
Hogy ez mit is jelent pontosan, azt akkor tudtuk meg, amikor ráküldtük a szokásos Tidal teszt listánkat. Elakadt a szavunk, mert ugyan találkoztunk már a gyártó remek termékeivel, de ezt a minőséget eddig nem ismertük.

Sevdaliza Joanna című számával kezdődött a csoda és az az igazság, hogy a tesztelés már ezen a ponton átcsapott élvezetes zenehallgatásba. Írhatnánk, hogy milyen csilingelő magasak, milyen pontos közép és biztos kézzel tartott mélytartomány töltötte be a szobánkat a Jamo Concert 11-esünkből. De ezt szinte minden számnál le kellene írnunk, mert a VMV A2-es-nem nem volt kedvenc zenei stílusa, nem volt olyan, ami a többinél jobban (vagy akár rosszabbul) szólt volna. Mindegyek szám maga volt az élvezet.
Összegzés
Kis hangerőn, közepesen és hangosan, Akusztikus zenén, elektronikusan és rock-on. Mindenhogyan nagyon szerettük ezt az erősítőt és az az igazság, hogy nagyon jó szívvel tudjuk ajánlani mindenkinek, aki egy igazán szép hangú rendszert akar összeállítani akár a hobbi/dolgozó szobájában, akár a nappalijában. A VMV A2 ugyanis egy igazi mindenes, amihez csak két jó (illetve inkább nagyon jó) hangfal kell és már kész is van a tökéletes hifi, ami hosszan hallgatható, szinte kompromisszummentes és így nézve már nem is olyan nagyon drága, mert az 548 ezer forintos áráért nem sok hasonló tudású rendszert találunk a piacon.
[sc name=”facebook” ][/sc]