5 érv a hajtogatható kagylótelefon mellett

A Samsung Galaxy Z Flip4 egy nagyon helyes telefon, amire sokan felkapják a fejüket, ha meglátják az embernél. De valójában nem ez a legértékesebb tulajdonsága (bár tény, hogy státuszszimbólumnak sem utolsó). Mi most felsoroljuk azt az 5 érvet, ami miatt érdemes megvenni a Samsung kisebbik, hajtogatható okostelefonját.

Kis helyet foglal

Az összecsukható telefonok a mobilok hőskora óta léteznek és ez nem véletlenül van így. Ezeket a készülékeket alapvetően arra tervezték, hogy magunkkal hordjuk őket és így minél kisebbek voltak, annál könnyebben betöltötték a funkciójukat.

galaxy z flip 4
Összecsukva kompakt.

A méret viszont egy bizonyos szint alatt már a kezelhetőség rovására ment, így alakultak ki az összecsukható mobilok, amelyek, amikor éppen nem használtuk őket, a zsebünkben, vagy a táskánkban fele akkora helyet foglaltak el, mint a nem összecsukható társaik. Ez a trend pedig az okostelefonok megjelenésével még érdekesebbé vált, mert ekkor újra elkezdett nőni a telefonok mérete. És mivel pont ebben az időben vált divatossá a slim fit ruházat is, az összehajtható telefon újra egy nagyon vágyott dolog lett.

Kinyitva viszont nagy

A kicsi, kompakt Galaxy Z Flip4 kinyitva egy 6,7 hüvelykes kijelzőt mutat felénk, ami viszont egyértelműen nagy munkafelület.

Okostelefon-szinten ez egy elég nagy kijelzőnek számít, amit könnyű kezelni, kényelmesen elférnek rajta az ikonok és akár filmek nézésére vagy dokumentumok böngészésére is tudjuk használni, ha úgy hozza a kényszer.

Ha pedig megzavarnak filmezés közben nyugodtan becsukhatjuk gyorsan, hiszen a gyártó 200 000 csukásig tesztelte a kijelzőt, ami napi 100 csukással számolva is közel 3 év.

Megbízható

Egy teljes telefont elfoglaló kijelzőt nem olyan egyszerű összehajthatóra megtervezni. Ezért is van az, hogy csak a legnagyobb gyártók mernek ebbe a projektbe belevágni és azok közül is csak a Samsung az, aki ki mert merészkedni összehajtható telefonjával a nyugati országokba, ahol egy kicsit komolyabb a vásárlói elvárás tartósság és szervizelhetőség tekintetében.

Fotó: Samsung

Ez pedig a már említett stresszteszt mellett is nagyon megnyugtató érv emellett a telefon mellett.

Kényelmes a használata

A Galaxy Z Flip4 használata az összehajtható kialakítás miatt eleve nagyon kényelmes, de a Samsung mérnökei voltak olyan előrelátóak, hogy ezt a kinyitást nagyon okosan tervezték meg. A telefon ugyanis nem csak kinyitott és összecsukott állapotban használható.

Samsung Galaxy Z Flip3
Félig kinyitva is megáll.

A zsanérjai bármilyen félig kinyitott pozícióban is megállnak, így a készülék használható egy laptophoz hasonlóan is. Ez például fotózáskor nagyon jól jön, hiszen, csak letehetjük a telefont egy bármilyen nagyjából vízszintes felületre, így nem fog a kép bemozdulni. Ha viszont szelfit csinálnánk, így messzebbre is eltávolodhatunk a telefontól. Videotelefonáláskor pedig ugyanez a helyzet. Félig kinyitva a telefont, az asztalra helyezve szinte olyan, mintha egy laptopot hordanánk a nadrágzsebünkben.

Biztonságos

A mai modern digitális kártevők nagyon trükkösen működnek: naponta változtatják formájukat, át tudnak osonni a figyelmetlenebb biztonsági alkalmazásokon, és bejutva, képesek eltéríteni a rendszert. Ezért létfontosságú a komponensek biztosítása, és a Samsung okostelefonjaiba, így a Galaxy Z Flip4-be is beépített Knox védelem pontosan emiatt már hardveres szinten kezdődik.

Ennek köszönhetően a telefon irányítását nem veheti át a külső behatoló. Itt kell megemlíteni az egyedi Knox Vault nevű eljárást, mely tulajdonképpen olyan, mint egy masszív páncélszekrény a telefonban.

Az eszköz itt tárolja a legfontosabb adatainkat, úgy, hogy fizikailag elkülöníti a PIN-kódokat, jelszavakat, kritikus kulcsokat, biometrikus és belépési információkat, és egy biztonságos memóriában tárolja őket.

A Knox Vaultot még lézerrel vagy az energiaszint változtatásával sem lehet megtörni, és amennyiben az integrált szenzorok fizikai behatolást éreznek, akkor az elektronika lezárja a készüléket.

[sc name=”facebook” ][/sc]

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!
Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Picture of Ford

Ford

24 éve foglalkozik tech-újságírással a kedvenc területe az audió-videó, az okosotthon és a mobiltechnológia.

Ezeket olvastad már?