Felhasználók ezreinél rendetlenkedett a Twitter

Egy kieséseket regisztráló oldal adatai szerint több ezer felhasználó jelezte, hogy nem működik nála a Twitter. 

A jelek szerint a Twitter tegnap kissé botladozva tette a dolgát, mert széleskörű szolgáltatási zavar támadt a rendszerében. Számos felhasználó jelezte, hogy asztali gépről nem tud belépni a közösségi oldal felületére. Ők a procedúra végén azt az üzenetet kapták, hogy valami elromlott, de ne bosszankodjanak, nem az ő hibájuk, és próbálják meg újra. A Downdetector, egy kieséseket nyomon követő weboldal adatai szerint több mint 10 880 felhasználó jelezte, hogy gondot okozott a Twitterre való bejelentkezés. Ezek 83 százaléka asztali gépről igyekezett belépni, és onnan nem sikerült neki.

Twitter
Kép: Cnet

A NetBlocks internetfigyelő szolgáltatás azt tweetelte, hogy „nemzetközi kiesések tapasztalhatók, amelyek a mobilalkalmazást és a funkciókat, köztük az értesítéseket is érintik”. A kiesés szépen illeszkedik abba a sorba, ami két hónapja jellemzi a platform körüli káoszgenerálást, tehát azóta, hogy a milliárdos Elon Musk átvette az irányítást. A felvásárlás óta több száz dolgozó magától mondott fel azt követően, hogy az új tulajdonos kemény túlórákról beszélt. Korábban pedig elbocsátottak 3700 alkalmazottat, vagyis a törzsállomány felét. Ezen kívül ajtót mutattak 4400 szerződéses bedolgozónak is, és ezek a masszív leépítések várhatóan hatással lesznek a tartalom moderálására és az oldal működését segítő szolgáltatásokra. A tegnapi kiesés kapcsán a közösségi oldal kommunikációs osztálya semmiféle reakcióval nem élt, de ez annyira nem nagy csoda, tekintettel arra, hogy már nincs ilyen.

[sc name=”facebook” ][/sc]

 

 

 

 

 

 

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!
Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Picture of RG

RG

RG is hírező, és emellett nagy szenvedélye a repülés. Ikarosznál egy szinttel jobban nyomja, ugyanis szintén motor nélkül próbálkozik. Vitorlázórepülő. Szóval, ha szimulátorokról, vagy repülős appokról olvastok, azt szinte biztos, hogy RG írta.

Ezeket olvastad már?

8K TV

Jöhet a 8K áttörése?

Egy érdekes kísérlet mentené meg a pusztulástól a nagy reményekkel induló extrémen nagy