Visszatérnek az MI által írt cikkek a neves híroldalra

A nagy múltú tech hírportál, a CNET vezetősége a balhé ellenére is szorgalmazza a mesterséges intelligencia által írt cikkeket.

Bombaként robbant a hír az év elején, hogy a CNET mesterséges intelligencia (MI) által írt cikkeket tesz közzé a weboldalán, ami önmagában még nem is lenne nagy gond, az viszont már igencsak problémás, hogy a híroldal láthatóan mindent megtett annak érdekében, hogy az olvasó számára ne legyen egyértelmű, hogy egy algoritmus kreálta a szövegeket. Az sem segített az ügyön, hogy a cikkek állítólag tele voltak hibával, sőt: plagizált is a program.

A közfelháborodást látva, a CNET vezetősége január végén végül úgy döntött, egy időre szünetelteti az MI által írt szövegek közzétételét az oldalán, valamint a jövőben nagyobb átláthatóságot is ígértek a program működésével kapcsolatban. Úgy tudni, nem csak az olvasók, de a portál dolgozóinak többsége sem tudta, mikor használták a mesterséges intelligenciát, illetve a legtöbben közülük a rendszer működésével sem voltak tisztában.

CNET mesterséges intelligencia
Fotó: Getty Images

A Futurism most belső forrásokra hivatkozva arról ír, hogy a híroldal tulajdonosai mindössze egy hónappal a szüneteltetés bejelentése után már arra készülnek, hogy visszahozzák az MI által írt cikkeket a felületre, ám mint mondják: ezúttal minden másképp lesz. A vezetőség megígérte, hogy jobban figyelnek majd a plágium elkerülésére, valamint a cikkek minősége szempontjából is javulás várható. Az viszont továbbra sem világos, milyen módon igyekeznek majd egyértelműsíteni, hogy egy program készítette a cikkeket, már amennyiben valóban ez lenne a szándékuk.

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésétől sokan féltik az állásukat, nem is csoda, hiszen a technológia olyan szintre jutott, hogy már a könyves piacon is számolni kell vele.

[sc name=”facebook” ][/sc]

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!
Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Picture of Benke Éva

Benke Éva

Az ifjabb nemzedék tagja, akikből még nem veszett ki a lelkesedés. Kedvelt témái leginkább a tudomány és a lifestyle területéről kerülnek ki

Ezeket olvastad már?