Az MWC 2023 egyik fontos témaköre a klímavédelem, és ma egy fontos adat hangzott el a mobilipar kapcsán.
A mobil iparági szervezet, a GSMA a barcelonai MWC 2023 keretein belül közzétett jelentésében tudatta, hogy a mobilágazat által felhasznált energia közel negyede (24%) megújuló forrásokból származik, míg 2020-ban ez az arány 14% volt. Ezen túlmenően világszerte 62 szolgáltató vállalta, hogy 2030-ig nagy mértékben csökkenti közvetlen és közvetett kibocsátását, ami az iparág 61%-át jelenti a bevételek alapján. Ez 12 hálózattal több, mint az előző, tavaly áprilisban közzétett jelentésben. Fontos cél, hogy 2050-re elérjék a nettó nulla kibocsátást, illetve az, hogy a globális felmelegedés ne haladja meg az 1,5 °C-t, ami a Párizsi Megállapodásban meghatározott, tudományosan megalapozott cél. Tekintve, hogy az éghajlati válság hatásai – az árvizektől az erdőtüzeken át a szélsőséges hőhullámokig – mind nagyobb nyomás nehezedik minden iparágra, hogy a tiszta energiára való átállást helyezzék előtérbe.

Ez alól a mobilipar sem kivétel, és egyes hálózatok másoknál többet tesznek a környezetre gyakorolt hatásuk enyhítése érdekében. Ami akár azt is eredményezheti, hogy a tudatos vásárlók azon szolgáltatókat válasszák, amelyek élen járnak a klímavédelemben. Hardveres oldalon a telefongyártók mind nagyobb összegeket fektetnek abba, hogy készülékeik élettartama hosszabb legyen, és termékeikben több újrahasznosított anyagot használjanak. Hálózati oldalon a vállalatok egyre nagyobb mértékben fektetnek be olyan módszerek kidolgozásába, amelyekkel az infrastruktúrát a korábbinál kevésbé energiaigényes, hatékony módszerekkel építhetik ki és működtethetik. A GSMA jelentése a mobilszolgáltatók intézkedéseit vizsgálta szerte a világon, de a T-Mobile-t említette példaként egy olyan vállalatra, amely nagy lépéseket tesz a szén-dioxid-kibocsátás csökkentése érdekében az Egyesült Államokban. Az amerikai vezeték nélküli ágazatban ez a vállalat az első, amely a Science Based Target Initiative által hitelesített nettó nullás célt tűzte ki, amely kiterjed az összes kibocsátására, beleértve a teljes ellátási láncból és a vásárolt villamos energiából származó közvetett kibocsátást is. Emellett egyike azon kevés hálózatnak, amely 2050 helyett 2040-re tűzte ki a nettó nulla kibocsátási célt.
[sc name=”facebook” ][/sc]