Két milliárddal kevesebben lehetünk 2100-ra

Egy új becslés szerint a világ népessége a következő néhány évtizedben tetőzik majd, az évszázad végére azonban jelentős csökkenés várható. 

A Föld népessége tavaly novemberben az ENSZ becslése szerint elérte a nyolcmilliárd főt, ami azért is figyelemreméltó, mert mindössze 12 év alatt egymilliárd emberrel nőtt a népesség – 1950-ben még csak 2.5 milliárdan voltunk a Földön. Az előrejelzések szerint több forgatókönyv is lehetséges, melyek közül az egyik, hogy az oktatás és az egészségügy terén elért javulás következtében a népesség 2040 körül éri el a tetőpontját (ekkor 8.5 milliárdan leszünk a bolygón), majd ez a szám 2100-e 6 milliárdra lecsökken. Egy másik, ehhez hasonló forgatókönyv szerint 2050-ben 8,6 főre nő a népesség, majd 2100-ra 7 milliárdra csökken – számolt be az IFL Science.

világ népessége

A jelentés egyébként a Római Klub nevű nemzetközi csoportosulástól származik, akik 1972-es jelentésükkel váltak világszerte ismertté: A Növekedés határai (The Limits to Growth) című tanulmányukban az elsők között hívták fel a figyelmet arra, hogy egy véges kapacitású bolygón nem lehet a végtelenségig növekedni.

A szervezet kiemeli, hogy a globális jólét nem a bolygón élők számától függ, vagyis nem a túlnépesedés a Föld igazi problémája. „Azokban az országokban, ahol a népesség a leggyorsabban növekszik, rendkívül kicsi az egy főre jutó ökológiai lábnyom, összehasonlítva azokkal az országokkal, ahol sok évtizeddel ezelőtt érte el a népességnövekedés a tetőpontját” – tette hozzá Jorgen Randers, A Növekedés határai című tanulmány társszerzője. A norvég akadémikus szerint az általános jólét csak abban az esetben következhet be, ha az elit felhagy végre az erőforrások meggondolatlan pazarlásával.

[sc name=”facebook” ][/sc]

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!
Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Picture of Benke Éva

Benke Éva

Az ifjabb nemzedék tagja, akikből még nem veszett ki a lelkesedés. Kedvelt témái leginkább a tudomány és a lifestyle területéről kerülnek ki

Ezeket olvastad már?