Az MI potenciálisan ugyanolyan veszélyes lehet, mint az atomfegyver, az iparági vezetők egyre komolyabban aggódnak a technológia következményei miatt.
„A mesterséges intelligencia okozta kihalás kockázatának csökkentését ugyanolyan prioritásként kellene kezelni, mint a világjárványok és a nukleáris háború veszélyét” – olvasható a Center for AI Safety (CAIS) nonprofit szervezet által közzétett nyilatkozatban, amit több mint 350 írtak alá. Az aláírók között van az OpenAI vezérigazgatója, Sam Altman, a Google DeepMind vezetője, Demis Hassabis, a Turing-díjas kutató, Yoshua Bengio, valamint a mesterséges intelligencia keresztapjaként is emlegetett Geoffrey Hinton is, aki sokáig a Google neve alatt kutatott, de végül májusban nyilvánosan is bejelentette távozását a cégtől, hogy szabadon beszélhessen az MI veszélyeiről. A közlemény ugyanakkor külön kiemeli a Facebookot, az Instagramot és a WhatsAppot is magába foglaló Meta vállalatot, melynek vezetői nem írták alá a nyílt levelet.
Az MI-től való félelem nem most kezdődött: több mint 30 ezren írták alá azt a márciusi keltezésű nyílt levelet, amelyben arra kérik a cégeket, hogy legalább fél évre állítsák le a GPT-4-nél összetettebb mesterséges intelligenciák fejlesztését. A nyílt levelet a Tesla, a SpaceX és a StarLink vezetője, Elon Musk és Steve Jobs alapítótársa, Steve Wozniak is aláírta.

Nemrégiben Joe Biden, az Egyesült Államok elnöke is felszólalt a témában, és a mesterséges intelligencia etikus fejlesztésére kérte fel a techvezetőket. A Világgazdasági Fórum közlése szerint a mesterséges intelligencia fejlődésével világszerte körülbelül 14 millió állás szűnhet meg 2027-ig.
[sc name=”facebook” ][/sc]


