Kína a saját elmondása szerint még jobban belehúzna az 5G-be

Kína az 5G-magánhálózatok frontját erősítve indulna meg a további 5G-s fejlesztések tekintetében. 

Kína fel fogja gyorsítani a virtuális magánhálózatok kiépítését az 5G iparágban, és gazdagítani fogja az ország 5G alkalmazási forgatókönyveit. Természetesen ezt nem mi találtuk ki, hanem Jin Zhuanglong ipari és informatikai miniszter szájából hangzott el egy tegnapi rendezvényen. Mint ahogy az is, hogy az ország az infrastruktúra elrendezésének folyamatos optimalizálásával javítani fogja a kiváló minőségű hálózatok, például az 5G és a gigabites optikai hálózatok lefedettségét, és számos olyan gyárat fog építeni, ahol az 5G-nek meghatározó szerepe van. Jin mindezekről a 31. PT Expo China nyitófórumán, Pekingben ejtett szót.

kína

Ke Ruiwen, a China Telecom elnöke szintén ugyanitt elmondta, a vállalat teljesen optikai hálózatot épít, a gigabites optikai hálózatok már több mint 300 várost fednek le. A China Mobile – ami szintén egy kínai távközlési óriás-  képviselője elmondta, hogy közel 200 nemzetközi szabványt vezetett be az 5G-re vonatkozóan, és több mint 4100 szabadalmat jelentett be. A China Tower szerint cégük több mint 200 000 kommunikációs tornyot tett intelligensebbé azáltal, hogy 5G-vel és mesterséges intelligenciával szerelte fel őket. Tény, hogy Kína 5G-s fejlesztései eléggé előrehaladottak, de árnyalja a képet, hogy területileg igencsak változó az ország lefedettsége. A valóban jól ellátott régiók mellett olyan helyek is vannak bőven, ahol nemhogy 5G, de értékelhető minőségű kapcsolat sincs. Illetve nem szabad elfelejteni a Huawei-t érintő szankciókat, ami jelentősen gátolja a kiteljesedésben a gigacég mobilos üzletágát.

 

 

 

 

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!
Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Picture of RG

RG

RG is hírező, és emellett nagy szenvedélye a repülés. Ikarosznál egy szinttel jobban nyomja, ugyanis szintén motor nélkül próbálkozik. Vitorlázórepülő. Szóval, ha szimulátorokról, vagy repülős appokról olvastok, azt szinte biztos, hogy RG írta.

Ezeket olvastad már?