Szokták mondani, hogy az e-book olvasók nem adják ugyanazt az élményt, mint a jó öreg papír könyvek. Hiányzik a könyv illata, a lapozás élménye, ráadásul a polcon sem mutatnak úgy, mint egy szép, igényes kiadású kötet. Ezekkel az érvekkel valóban nehéz szembeszállni, ugyanakkor az elektronikus könyvolvasónak is megvan a maga előnye, amiért az elmúlt évek/évtizedek alatt komoly rajongótáborra tett szert. Ezúttal egy „feketeöves” e-book olvasót fogtam a kezeim közé, és megnéztem, hogy mit bír egy olyan eszköz, aminek az ára láttán azért rendesen felszaladt a szemöldököm. Onyx BOOX Note Air2 Plus teszt.
Hadd kezdjem egy személyes véleménnyel. Ha kissé túlozni szeretnék, akkor azt mondanám, hogy az olvasók között évtizedek óta vérre menő csatározások folynak a hagyományos könyv és az e-könyv pártiak között (kicsit olyan ez, mint a Star Trek vs. Star Wars, Harry Potter vs. A Gyűrűk Ura, Marvel vs. DC.) Sosem tagadtam, hogy mindig is a „hús-vér könyvek” pártján álltam, és környezetvédelem ide vagy oda, a polcon gyűjtött házi könyvtárnál számomra nincs szebb látvány a Földön. Ugyanakkor elfogadom, hogy az e-book olvasónak számtalan előnye lehet a mindennapokban – például egyszerűen szállítható, több ezer kötet elfér egyetlen eszközön, az e-könyvek ára körülbelül fele a nyomtatott könyveknek. Mindezek miatt úgy gondoltam, hogy teszek egy próbát, és megnézem, mit virít a BOOX csúcskategóriásnak mondott olvasója.
Ne aggódj, nem fog kifolyni a szemed!
Habár most nem csak úgy általánosságban az e-book olvasókról lesz szó, hanem a BOOX Note Air2 Plusról, mindenképpen szeretnék kitérni pár mondatban az E-Ink technológiára. Az e-book olvasóval kapcsolatban sokakban él az a tévhit, hogy biztos fejfájást okoz és rontja a szemet, a valóság azonban az, hogy optikai tulajdonságainak köszönhetően az elektronikus tinta technológián alapuló kijelző hasonlít leginkább a hagyományos papírhoz. Az eszköz által megjelenített kép közel olyan, mintha egy könyvet tartanánk a kezünkben, ami egyúttal azt is jelenti, hogy az okostelefonokkal és táblagépekkel ellentétben ezeket a kütyüket órákon keresztül használhatjuk anélkül, hogy bármilyen negatív hatást tapasztalnánk. Tehát, ha főleg olvasni akarsz, csakis E-ink kijelzős eszközt válassz, a tabletet inkább felejtsd el, egy idő után ugyanis nagyon kényelmetlen rajta az olvasás.
Olvasásra termett
Szó se róla, a BOOX Note Air2 Plus egy igazán elegáns, precízen kidolgozott, minőségi termék. Jó érzés kézbe venni, végigsimítani az első ránézésre is minőségi kijelzőt, amit jól értelmezhető káva ölel körül. A bal oldali káva szélesebb mint a többi, pont kényelmesen elfér rajta egy hüvelykujj, de a jobb oldali is elég széles ahhoz, hogy ne logjón bele a képbe az ujjam. Egy, az átlagnál nagyobb készülékről beszélhetünk, cserébe viszont értelemszerűen a kijelzője is nagyobb, 10.3 colos panelen tárja elénk a vizuális tartalmakat. A készüléktest rendkívül vékony, mindössze 5.8 milliméteres, viszont meglehetősen nehéz, 445 grammot nyom. A fogása számomra lehetett volna jobb is abból a szempontból, hogy csúszós a felülete, de ez legyen a legnagyobb bajom, ugyanis ez a probléma egy borítóval könnyen orvosolható. Fontos adalék, hogy az eszköz ASAHI védőüveggel rendelkezik, ami megvédi a kijelzőt a karcolásoktól és egyéb sérülésektől.
Akinek mondanak valamit a „száraz” adatok, azoknak még elárulom, hogy:
- az E Ink Carta 1200-as panelt alkalmazza, ami 227 dpi felbontást ad 1872×1404 pixelszám mellett,
- 8-magos processzor, a 2 GHz-es órajel és a 4 GB RAM biztosítja a kényelmes munkát,
- 4GB+64 GB tárhellyel rendelkezik, így nem kell aggódnunk a helykorlátok miatt,
- 16 szürkeárnyalatot képes megjeleníteni,
- Android 11 operációs rendszert futtat, és a Google Play áruházat is könnyen eléri.
Tegyük hozzá azt is, hogy a BOOX szoftver számos különböző szöveg- és képfájlformátum megnyitását teszi lehetővé, így felesleges azon aggódni, hogy valamit esetleg nem tudunk megnyitni a készüléken.
Háttérvilágítás természetesen van, vagyis este az ágyban nem kell villanyt kapcsolni, hogy olvassunk, ez azonban nem újdonság, az új e-book olvasók mindegyike tud ilyet. Erről az úgynevezett MOON Light 2 megvilágítás gondoskodik, amely többek közt lehetővé teszi, hogy sötétben vagy rossz fényviszonyok között is használhassuk a készüléket anélkül, hogy ezzel számottevően károsítanánk a látásunkat (azért használom a számottevően kifejezést, mert a kutatások szerint az e-olvasók is szemfáradtságot okoznak, csak az nem mindegy, hogy mennyi idő után és milyen mértékben). Fontos továbbá, hogy egy tükröződésmentes felületről van szó, így szikrázó napsütés mellett is kényelmesen olvashatunk rajta. Tehát nyugodtan kivihetjük magunkkal a partra, ugyanis a kijelzője ilyen körülmények között is majdnem olyan marad, mint a papír.
Apropó vízpart. A BOOX Note Air2 Plus IPX8-as besorolású, vagyis bizonyos mértékig vízálló, ami egy ilyen árazású e-olvasó estében tulajdonképpen elvárás is. Felesleges tehát aggódnunk, ha vízcsepp éri a készüléket, sőt a hivatalos leírás szerint egy IPX8 védelemmel ellátott eszköz több mint 1 méter mélységig képes ellenállni az édesvízbe merülésnek – ez azt jelenti, hogy ha véletlenül a kádba vagy egy sekély tóba pottyanna, elviekben nem esne baja a készüléknek. Ha azonban a nyári vakációd alatt egyszerre szeretnél búvárkodni a tengerben és olvasni (mert miért is ne?), akkor nem tudok jó hírrel szolgálni: az IP-szabvány csakis az édesvízre vonatkozik.
Több mint e-book olvasó
A szlogen így szól: „Like a tablet — unlike any tablet”, ami magyarul sehogy sem hangzik jól, de valami olyasmit jelent: „Mint egy tablet – de nem akármilyen tablet„. Ez a készülék lényegesen többet tud, mint egy szimpla e-book olvasó. Többek közt hangszóróval is felszerelték, vagyis hangoskönyvként is bevethető, különböző alkalmazásokat telepíthetünk rá a Google Play áruházból, valamint a jegyzetelés is megoldott, nem is akárhogy: az eszköz mellé jár egy elektronikus toll, amely szinte azt az érzést kelti a felhasználóban, hogy egy papírra ír. De csak szinte.
Senkinek ne legyen kétsége afelől, hogy a BOOX Note Air2 Plus nem táblagép, bármennyire is szeretne az lenni. Habár a jegyzetelés valóban komfortosabb rajta, mint egy átlag e-book olvasón (például nem olyan feltűnő az idegesítő késleltetési idő), de még így sem tudja felvenni a versenyt a táblagépekkel. Ami persze nem is baj, hiszen az e-könyv olvasók és az érintőképernyős tabletek ránézésre hasonló eszközök, de valójában kevés közös vonásuk van.
Pro és kontra
Bő egy hétig teszteltem a készüléket, és a következő benyomások alakultak ki bennem:
Pro:
- a lapozás sebessége kifejezetten jó, nem zavaróan lassú, mint a legtöbb e-book olvasó esetében
- automatikusan, az aktuális fényviszonyokhoz igazodva beállítja a kijelző fényerejét és színhőmérsékletét
- tökéletesen olvasható, még erős napsütésben is
- van magyar nyelvű menü is (a Kindle-vel ellentétben)
- többet tud egy szimpla e-book olvasónál, számtalan kényelmi funkció letölthető rá az alkalmazásboltból
- az akksi jól bírja, egy hét alatt egyszer sem kellett töltenem, bár ez mondhatni elvárás egy e-book olvasó esetében
- elegáns eszköz, lehet vele villogni (már ha egyáltalán ez szempont valakinek)
Kontra:
- az eszköz súlya valamivel több a megszokottnál, ami zavaró lehet azok számára, akik a kifejezetten könnyű készülékekhez szoktak
- színeket nem tud megjeleníteni, így vizuális tartalom fogyasztására nem igazán alkalmas (képregényekhez, magazinokhoz, illusztrált tankönyvekhez nem ajánlom)
Verdikt
Ha akarnék e-book olvasót, valamit ilyesmit akarnék. Talán egy kicsit kisebbet és könnyebbet, de az tény, hogy nehezen tudok belekötni. Funkcionálisan viszont semmit sem adott hozzá az életemhez, továbbra is javíthatatlan könyvpárti vagyok, és ezen még ez a kétségkívül remek e-book olvasó sem tudott változtatni, sőt. Már a második napon hiányzott, hogy egy hagyományos könyvet vehessek a kezembe, pedig én tényleg igyekeztem, és tulajdonképpen sajnálom is, hogy nekem ez nem kell, de hát tényleg nem kell.