Úgy néz ki, hogy Mark Zuckerberg nem egyhamar fog bárkivel is bunyózni

Úgy néz ki, hogy Mark Zuckerberg nem egyhamar fog bárkivel is bunyózni

Mark Zuckerberg tegnap este tett ki egy Insta képet, amiről az derül ki, hogy a Facebook atyja szenvedett némi egészségkárosodást. 

Egy ideje már lehet tudni, hogy Mark Zuckerberg nem az a gép előtt ülő kocka, mint ahogy azt a Facebook apjáról gondolnánk, hiszen egész komolyan belevetette magát a harcművészetekbe. Hozzá kell tenni, hogy az elmúlt 2 évben teljesen megkattant Elon Musk tavaly októberben ki is hívta egy kis adok-kapokra, amiből aztán nem lett semmi. Nos, a helyzet az, hogy Zuckerberg jelenlegi állapotában amúgy sem lenne alkalmas semmiféle csetepatéra, tekintve, hogy tegnap este kénytelen volt befáradni a sürgősségire. Ahogy az Instagram bejegyzéséből kiderül, szerencsétlen körülmények között, edzés közben sikerült elszakítania a keresztszalagját.

zuckerberg
Kép: Instagram

A bejegyzés szövege szerint a fotó akkor készült, amikor kijött a műtőből. Illetve az is kiderül, hogy a emberünk éppen egy közelgő MMA mérkőzésre készült, ami azonban a jelek szerint el fog maradni. Az ilyesfajta sérülés profi sportolók esetében kábé egy év alatt jön helyre, szóval sejthető, hogy Zuckerberg most egy darabig nem fog kesztyűzgetni.

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!
Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Picture of RG

RG

RG is hírező, és emellett nagy szenvedélye a repülés. Ikarosznál egy szinttel jobban nyomja, ugyanis szintén motor nélkül próbálkozik. Vitorlázórepülő. Szóval, ha szimulátorokról, vagy repülős appokról olvastok, azt szinte biztos, hogy RG írta.

Ezeket olvastad már?