8 éve eltemettük az otthoni 3D mozizást, de az Apple úgy döntött, hogy megint felforgatja a világot.

A 2010-es évek elején minden azzal volt tele, hogy jönnek a 3D tévék, és húúú, úgy felforgatják az otthoni szórakoztatást, mint utoljára a színes televíziók. A gyártók ígértek fűt-fát, lélegzetelállítóan valósághű látványt, a szobában úszkáló cápákat, őrületes élményt, de persze a valóság azért nem volt ennyire király.

Lehet, hogy ez most sokkolóan, megdöbbentően fog hangozni, de kiderült, hogy a valóságban a 3D tévék MÉGSEM olyan jók, mint amennyire azt állították. Sőt, egy csomó ember idegrángást kapott a szemüvegektől, amelyek aktív verziói villogtak, a passzívak esetében meg be kellett érni satnya felbontással.
Ráadásul a tartalomkínálat is szegényes volt, pláne mikor kiderült, hogy a 3D igazán csak az animációs alkotásoknál vagy természetfilmeknél működik jól, és például a sportközvetítéseket totál hazavágja. Úgyhogy igazán senkit nem lepett meg, amikor 2016 táján egymás után jelentették be a nagy cégek, hogy ennyi volt, bukta lett a 3D, offolják a projekteket. Aki pedig megvette a 3D Blu-ray lejátszót, a tévéket meg a szemüvegeket, az meg ráfaragott.

Akkor azt hittük, hogy a térhatású otthoni szórakoztatásnak egyszer s mindenkorra, vagy legalábbis évtizedekre lefőtt a kávé. A jelek szerint azonban van egy cég, amely nem így gondolja. És nem valami dzsunka vállalat, hanem a világ egyik legbefolyásosabb konszernje. Az Apple.

A cupertinoi gigaholding ugyanis a jelek szerint úgy döntött, hogy feltámasztja a halottat. Az iTunes filmes részlegén ugyanis a semmiből felbukkant egy pár 3D-s film is. Így például a dilós dínós Jurassic World Dominion, a Tűzgyűrű: Lázadás című csoda vagy az Everest. „Jó-jó, de ezeket mégis min lehet megnézni?” merülhet fel a kérdés bárkiben. Mert a 3D tévéket nyolc éve nem árul senki. Hát nem is televíziókra szánja a térhatású filmeket az Apple, hanem a hamarosan érkező Vision Pro nevű AR-VR szemüvegére. Hoppá! Szóval az a terv, hogy az emberek majd azért fognak egy vagyont kiadni erre az okuláréra, hogy majd 3D-ben filmezzenek a segítségével.
Azért bárhogy nézzük ebben a sztoriban benne van az irtózatos bukás lehetősége, hiszen se a 3D se a VR nem az a kimondott sikersztori eddig. De persze, ha az Apple rámozdul valamire, akkor abból még bármi lehet….




