Putyin szerint bele kell húzniuk, ha nem akarják, hogy a mesterséges intelligencia a Nyugat monopóliuma legyen.
Vlagyimir Putyin orosz elnök pénteken bejelentette, hogy új fejlesztési stratégiát dolgoztak ki a mesterséges intelligencia terén, amit hamarosan jóvá is fognak hagyni – számolt be a Reuters. Az orosz elnök szerint nem szabad hagyni, hogy a Nyugat monopóliumába kerüljenek az algoritmusok.
Putyin egy moszkvai MI-konferencián – amelyen a Sberbank vezérigazgatója, German Gref részt vett – beszélt arról, hogy lehetetlen lenne betiltani a mesterséges intelligenciát, annak ellenére is, hogy új technológiáknak olykor aggasztó etikai és társadalmi következményei lehetnek.
„Van, amit nem lehet betiltani – ha betiltjuk, akkor az valahol máshol fog felbukkanni, mi pedig lemaradunk” – mondta Putyin a mesterséges intelligencia kapcsán.
Az MI fejlesztése terén Kína és az Egyesült Államok áll az első helyen, de Moszkvának is megvannak a maga ambíciói, erőfeszítéseiket azonban visszavetette az ukrajnai háború, melynek következtében sok szakember hagyta el az országot, de a nyugati szankciók is erőteljesen hátráltatják a csúcstechnológiák fejlesztését.