Mélyen a zsebébe kell nyúlnia a NASA-nak, hogy nyugdíjazni tudja a Nemzetközi Űrállomást, az egyik legdrágább és legnagyobb eszközt az űrkutatás történelmében.
A NASA a tervek szerint 2031 januárjában küldi nyugdíjba a Nemzetközi Űrállomást, amelyet még 1998 novemberében bocsátottak fel a világűrbe. A békés tudományos együttműködés szimbólumának is tartott űreszköz látványos zuhanással kísérve a Csendes-óceán „legkietlenebb” részébe, a Némo-pontba fog becsapódni. Az odavezető út azonban nem lesz olcsó mulatság.
A Scientific American jelentése szerint az ISS biztonságos leállítása csaknem egymilliárd dollárjába fog kerülni a NASA-nak. Ez az összeg várhatóan magasabb, mint amivel előzetesen számoltak, miután az űrügynökség megtagadta az orosz űreszközök használatát, ami további költségeket von maga után.
Az ukrajnai háború kitörése után Oroszország azt mondta, hogy 2024-ig vesz részt a nemzetközi űrprojektben, ezt követően űrhajósaik elhagyják a Nemzetközi Űrállomást, végül azonban úgy döntöttek, hogy 2028-ig maradnak, ekkora készülhet el ugyanis saját űrállomásuk.
A kutatók jelenleg is dolgoznak azon, hogy minimalizálják a nyugdíjazott űrállomásról lehulló darabok mennyiségét, amelyek anyagi kárt, legrosszabb esetben személyi sérülést is okozhatnak.