Háromtonnás űrszeméttel találkozott a japán szonda

A szondának sikerült lefotóznia a méretes űrszemetet, amely egy használaton kívüli rakétából származik. 

Az űrszemét azoknak a mesterséges eredetű tárgyaknak az összesítő elnevezése, amelyek az űrben keringenek, de már nem hasznosíthatók, és amelyekről az utóbbi években egyre több szó esik, tekintve hogy egy szeméttelep kering a Föld körül. Egy japán startup, az Astroscale Holdings Inc. most azon ügyködik, hogy űrszemét-megfigyelő műholdakat bocsásson fel, amelyek segítségével többet megtudhatnak az űrben keringő kozmikus hulladékokról.

Az ADRAS-J nevű műholdat még idén februárban lőtték fel, nemrégiben pedig a szerkezetnek egy kényes manővert követően sikerült fotókat készítenie egy háromtonnás, 36 x 15 méteres rakétatörmelékről – írja a BBC. A japán startup szerint a küldetés célja elsősorban az volt, hogy részletes képet kaphassanak a kozmikus hulladék állapotáról, a jövőbeni műveletek alkalmával viszont már az a kitűzött cél, hogy robotkarokkal felszerelt szondákat küldjenek fel, amelyekkel befolyásolni tudják a kiszemelt hulladékok mozgását.

A szóban forgó kozmikus űrszemét egyébként egy japán rakétából származik, ami még 2009-ben egy műholdat vitt az űrbe.

Fontos megjegyezni, hogy az űrszemét-kérdés nem csak a világűr, de a Földön lakó emberek biztonsága miatt is egyre sürgetőbb kérdéssé vált. Márciusban például a Nemzetközi Űrállomás egyik törmeléke csapódott egy családi házba Floridában, és csak a vakszerencsén múlott, hogy nem történt személyi sérülés.

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!
Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Picture of Benke Éva

Benke Éva

Az ifjabb nemzedék tagja, akikből még nem veszett ki a lelkesedés. Kedvelt témái leginkább a tudomány és a lifestyle területéről kerülnek ki

Ezeket olvastad már?