Miután a 2019-es élőszereplős Az Oroszlánkirály elég komoly sikert tudhat magáénak, érkezik az újabb film a témában, ami a Mufasa címet viseli, bár év végéig várni kell rá.
Amikor mozielőzetesről van szó, általában elég lenne egyetlen mondatot írni, hogy „tessék, itt a kedvcsináló, és ezen meg ezen a dátumon érkezik a film”, aztán belinkelni a videót, és lehet menni kosarazni a gyerekkel. Ettől függetlenül azért hozzátesszük, hogy a Mufasa nagyon hasonlít az eredetihez, de azért került bele egy Mads Mikkelsen által megszólaltatott gonosztevő, mert hát ugye mindig kell negatív karakter. A Mufasa december 20-án kerül a moziba, és történetét tekintve egy előzménysztori, amiben visszatérünk a szavannára, ahol Rafiki elmeséli Kiarának (Szimba és Nala lányának) nagyapja történetét, miközben Timon és Pumbaa színes kommentárokat fűz hozzá.
Az eredeti film 1994-ben jelent meg, és a harmadik legnagyobb bevételt hozó animációs film volt (a kézzel rajzoltak között pedig az első). Idehaza többek között olyan emberek kölcsönözték a hangjukat a szereplőknek, mint Stohl András, Sinkovits Imre, Melis Gábor, Verebély Iván, Barbinek Péter, vagy Menszátor Magdolna. A betétdalok egyik legismertebbjét, a „Circle of Life”-ot Szulák Andrea énekelte.