Egy jelentés szerint túl sok a munkahelyi baleset a SpaceX-nél

A gyártásban végzett munkának megvannak a maga veszélyei, de egy jelentés szerint az Elon Musk nevével fémjelzett űrvállalatnál a szokottnál is nagyobb arányban fordulnak elő munkahelyi balesetek. 

A Reuters jelentése szerint a SpaceX indító- és gyártási létesítményeiben tavaly ötször-kilencszer annyi munkahelyi sérülés történt az átlagosnál, valamint a munkahelyi balesetek száma is tovább nőtt a vállalat 2022-es adataihoz képest.

Az űrvállalat Brownsville-i telephelyén 2023-ban például 100 dolgozó esetében 5,9 sérülésről számoltak be, szemben a 2022-es 4,8-cal. Nem mellesleg ez az arány messze meghaladja az űripari átlagot, ami 100 dolgozó esetében 0,8 sérülést jelent. Ennél is rosszabb az arány a cég Csendes-óceáni rakétaerősítőket gyűjtő egységénél, ahol tavaly 7,6 sérülésről számoltak be 100 dolgozóra vetítve, ami több mint kilencszerese az iparági átlagnak.

Ezek a számok már önmagukban is épp elég aggasztóak, és amint azt a Munkahelyi Biztonsági és Egészségügyi Hivatal egykori dolgozója, David Michaels is megjegyzi, „a termelés rossz minőségének mutatói is lehetnek”. A szakember szerint nem kizárt, hogy a NASA-nak aggódnia kell a munka minősége miatt, ha a SpaceX-nél ilyen magas arányban fordulnak elő munkahelyi balesetek.

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!
Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Picture of Benke Éva

Benke Éva

Az ifjabb nemzedék tagja, akikből még nem veszett ki a lelkesedés. Kedvelt témái leginkább a tudomány és a lifestyle területéről kerülnek ki

Ezeket olvastad már?