Scarlett Johansson szerint a ChatGPT egyik beszédhangját róla mintázták, holott ezt megtiltotta

Scarlett Johansson szerint a ChatGPT mögött álló cég az engedélye nélkül használhatta fel a hangját az új modellhez. 

Pont egy hete annak, hogy az OpenAI nevű mesterséges intelligencia cég hivatalosan is bemutatta GPT-4o névre keresztelt új modelljét, amely valós időben képes beszélgetni nem csak szövegesen, hanem élőszóban is, emellett a képeket is tudja értelmezni – az új modell olyannyira emberi lett, hogy a szituációhoz illően nevetni is képes, és dalra is tud fakadni.


Scarlett Johansson szerint az OpenAI őt kérte fel, hogy legyen a ChatGPT mögötti egyik beszédhang – de amikor ezt visszautasította, állítása szerint a cég továbbment, és olyan hangot hozott létre, amely pontosan olyan, mint az övé. A színésznő elmondása szerint a hasonlóságot hallva két levelet is küldött az OpenAI-nek, amelyben arról érdeklődik, hogyan készült a ChatGPT Sky néven ismert hangja.

A cég vezérigazgatója, Sam Altman hivatalosan is reagált az ügyre, szerinte azonban szó sincs arról, hogy ellopták volna a színésznő hangját. Altman azt mondta, hogy a beszédhanghoz egy általuk felbérelt színésznőt szólaltattak meg, de Scarlett Johansson iránti tiszteletük jeléül úgy döntöttek, hogy inkább felfüggesztik a Sky hang használatát a termékeinkben.

Az OpenAI vezére egyértelművé tette, hogy csodálja a színésznő munkáját, továbbá azt is mondta, hogy a 2013-as A nő, amelyben Johansson mesterséges intelligencia hangasszisztensként szerepel, a kedvenc filmje.

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!
Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Benke Éva

Benke Éva

Az ifjabb nemzedék tagja, akikből még nem veszett ki a lelkesedés. Kedvelt témái leginkább a tudomány és a lifestyle területéről kerülnek ki

Ezeket olvastad már?