Habár a Samsung következő Unpacked eseményéig még van legalább egy hónap, a vállalat maga mutatta meg az érkezőben lévő Z Fold 6 és Z Flip 6 készüléke.
Ahogyan az már oly sok más (nem hivatalos) renderelésen és fotón is kiderült korábban, a Z Fold 6 sokkal „élesebb”, mint elődje. Ez a fajta dizájnmódosítás a közösségi platformok felhasználóinak reakciója alapján megosztó. Sokak szerint előkelőbbnek és elegánsabbnak tűnik így az eszköz, míg sokan mások azt mondják, jobban tetszettek nekik a tavalyi modell lekerekített sarkai és ívesebb képernyője.
Az viszont egyértelműen érződik, hogy a Z Fold 6 hátlapi kameráinak új dizájnját szinte mindenki utálja, legalábbis azok, akik észrevették a szenzorok megváltozott megjelenését. Ezen a képen csak kissé látható, de ha jobban megnézzük, észrevehetjük, hogy a három lencsét lényegesen nagyobb gyűrűk veszik körül, kis bordákkal, amelyek úgy tűnik, nem feltétlen jönnek be a vásárlóerőnek.

A Z Fold 6 mellett lévő Galaxy Z Flip 6 hátulról van lefényképezve, amelyen csak a másodlagos kijelző és a zsanér látható jól, ami azonban elég ahhoz, hogy elmondhassuk, itt valószínűleg nagyon kevés dolog fog változni az előző modellhez képest. Most pedig térjünk át arra, ami a képen nem látszik. Mindkét eszköz valószínűleg globálisan Snapdragon 8 Gen 3 processzort kap, így természetesen mind a nyers teljesítmény, mind az energiahatékonyság terén előrelépés lesz a Snapdragon 8 Gen 2 alapú elődökhöz képest. A Z Flip 6 a pletykák szerint emellett a Flip 5 3700 mAh-s akkumulátorának kapacitását 4000mAh körülire növeli, ami nem hangzik hatalmas frissítésnek, de ennek ellenére fontos különbséget jelenthet a töltések közötti valós munkabírást illetően.
Jó esély van arra, hogy az új Flip a 12 megapixeles fő kameráját 50 megapixelesre frissíti, míg a Fold várhatóan kiábrándító módon változatlanul megtartja az akkumulátor méretét és az előző modell mindhárom hátsó kamerájának felbontását. Mindkét masina esetében magasabb árakat jósolnak, a dolgok nem tűnnek túl biztatónak a Samsung összehajtható készülékeinek értékesítési kilátásai szempontjából az év végéig. Ez problémásnak bizonyulhat egy olyan piaci szegmensben, ahol számos más csúcsmárka negyedévről negyedévre népszerűbbé válik.



