Hisense C1 lézerprojektor teszt

Kipróbáltuk a Hisense legújabb lézerprojektorát, a Hisense C1-es modellt. Lássuk, hogy teljesített!

Anno az XGIMI indította el a „projektor kocka” avagy fun projektor divatot az XGIMI Horizon-al. Elegáns, megemelt magasságú, lekerekített kocka formájú projektor volt, melyet akár egyedi elegáns tartóoszlopra is lehetett rögzíteni, így a nappali közepén sem hatott életidegennek, és a beépített Harman/kardon hangrendszernek, illetve streaming / okos projektor funkcionalitásnak, valamint az automatikus képkorrekciónak köszönhetően pillanatok alatt be lehetett üzemelni, így képes volt akár egy TV kiváltására is.

Hisense C1 lézerprojektor
Hisense C1 lézerprojektor – A dizájn nem bonyolult, de (talán pont ezért) működik.

Időközben számos gyártó szemet vetett erre az új piaci szegmensre, és hozott ki hasonló projektorokat. Az XGIMI tavalyi 4K felbontást és Dolby Vision-t is támogató led-es projektorára válaszul hozta ki a Hisense a C1-et.

Külsőségek, belsőségek – mindent bele

A C1 24,5 cm széles, 21.6 cm hosszú és 18 cm magas, amihez elsőre meglepően 4,6 kg tömeg párosul. Nem bújik / tűnik el a szobában, éppen kezelhető a mérete. A külső kialakítása sokat segít abban, hogy nappalink standard részévé tegyük: a ház az előlap kivételével elegáns mélykék színt kapott, míg az előlap körkörös mintázatú szálcsiszolt alumínium.

A táp külső, ami a hűtés hatékonysága szempontjából pozitív. Az előlapon a nagy méretű lencse mellett az automatikus kalibrációt támogató szenzorok kaptak helyet. A hátlapon a táp csatlakozón túl 2 darab HDMI bemenetet találunk (1 darab 2.0 és 1 darab 2.1 eARC képes), emellett 3,5 jack audio és optikai kimenetet, Ethernet csatlakozást, valamint USB 2.0 és 3.0 csatlakozókat helyeztek el rajta.

Hisense C1 lézerprojektor
A csatlakoztatási lehetőségek széleskörűek.

A kép előállításért a Hisense TriChroma rendszere felel, mely a PX1 és PX2 ultra rövid vetítési távolságú projektoraikban debütált tavaly nagy sikerrel. Alapszínenként (piros, zöld, kék) külön lézer fényforrást használ, és többek között ennek köszönhető, hogy a BT2020 színskálát 110 százalékban képes lefedni, azaz a HDR támogatás nemcsak a szabvány ismeretében jelentkezik, hanem valóban nem ismer tréfát a magasabb színmélységű tartalmak színárnyalatainak megjelenítésében, részletezésében. Örvendetes, hogy mindezt megfejelték a Dolby Vision támogatással is, így a tartalomkészítők által generált képkockánkénti paraméterekkel optimalizálja a megjelentést a C1, nem kell az alap HDR10 szabványra és saját color mapping algoritmusra hagyatkoznia.

Hisense C1 lézerprojektor
A színek szépek, élesek.

 

Ebben a kategóriában a 4K felbontás ma már alap elvárás, a C1 természetesen megugorja azt. Az 1600 ANSI lumen fényerő beszűrődő fény esetén is teljesen nézhető képet biztosít, sötétített szobában pedig bőségesen elég. Hivatalosan 65-300 inches képátlójú képet tud megjeleníteni a C1, de maradjunk a realitás talaján – az 1600 lumen miatt a 65-120 inch az ideális, és kb. maximum 150 inch-ig tud még elég fényerőt adni ahhoz, hogy élvezetes látványt, nézhető képminőséget kapjunk.

A hangzást a JBL mérnökeire bízták, és jól tették. 2 x 10 Watt-os hangszórók kerültek beépítésre a projektor két oldalán, és az eszköz támogatja a Dolby Atmos szabványt is. Utóbbitól ne várjunk csodát, és térben cikázó hangeffekteket, de az biztosan elmondható, hogy nem éreztem pontszerűnek a hangforrást, és kisebb méretű szoba terét elég jól képes volt betölteni a projektor. Hallgattunk különféle stílusú zenéket is rajta (többek között Hedegaard Inferno) – meglepően testes, élettel teli volt a megszólalás, és egyáltalán nem volt dobozos a hangja, nem úgy, mint az LG HU715QW projektoromnak. Nem képes versenyre kelni egy TV-re kötött hifi rendszerrel vagy beugró szint feletti soundbar-ral, de tökéletes megoldás eseti filmnézéshez vagy pl. nyaralóba lehurcolva a projektort. Ha már a projektor hangjánál tartunk, akkor ejtsünk néhány szót a projektor zajszintjéről. Nagyon pozitív meglepetést okozott e téren a C1. Maximum fényerő mellett is csak alig lehetett hallani a hűtést, ha pedig a filmek hangja is megszólalt, akkor egyáltalán nem volt hallható a hűtés. Időnként automatikusan portalanítja a belső optikát a rendszer, ilyenkor komolyabb porszívókkal is versenyre tud kelni a C1, de ez mindössze 1-2 perc, és ritkán van rá szükség.

Okos projektor funkcionalitás – mindent a kényelemért

Az okos projektor funkciók működéséhez nem árt, ha van hálózati kapcsolat – 2.4, 5G WIFI-n és kábeles Ethernet kapcsolaton keresztül is kapcsolódhatunk saját hálózatunkhoz. A projektor a Hisense VIDAA okos tv platformját használja. A fontosabb streaming platformok közül a Netflix, Disney+, AppleTV, Prime elérhető a saját app store-ban, MAX-ot nem találtam. Ilyen esetben jöhet jól egy külső, pl. Android TV alapú tartalomforrás, mint pl. Chromecast for Google TV 4K, Nvidia Shield,…). A projektor menürendszere átgondolt, logikus, jól áttekinthető, és üdítő helyes, érthető magyar megnevezéseket látni projektor / tv menüjében. A projektor támogatja az Apple Home-ot vezérlésre, valamint az Airplay 2-t tartalmak megosztására, és a C1 kicsit nagyképűen bekapcsolható kép nélkül csak hangszóró üzemmódban is.

Hisense C1 lézerprojektor
Okosfunkciói is vannak.

Automatikus kalibrálás – a vége mindig téglalap lesz

Az automatikus kép kalibrálás funkcionalitás nagyon jól sikerült a C1 esetében. Az automatikus keystone (trapéz) korrekció mellett bekapcsolható automatikus kép igazítás és természetesen auto focus is. A beállítás 10-15 másodperc alatt megtörténik, és a végeredmény magáért beszél. Oldalról, szögben a falra vetítve is tökéletesen igazított kép jelent meg a falon, aminek köszönhetően nagy mozgásteret kapunk abban, hova (pl. akár egy dohányzóasztalra is) tudjuk tenni a projektort a nappalin belül.

Az automatikus kép kalibrálás mindezeknek köszönhetően nagyon kényelmes, jól használható. Természetesen ezek a digitális kép korrekciók valamilyen mértékben a képminőség rovására tudnak csak működni. Szerencsére ki/bekapcsolhatók egyenként, és kézi korrekciós funkciókat is rendelkezésünkre bocsát a gyártó. Az automatikus, motoros auto focus pengeéles képet biztosít, azt érdemes bekapcsolva hagyni, a többi korrekciós lehetőségből pedig csak annyit használni, ami nem váltható ki megfelelő fizikai elhelyezéssel.

Térjünk rá végre, milyen a képe a C1-nek – „Mostan színes tintákról álmodom”

Az első meglepetést az alapbeállítás szerinti színek okozták. Mindenféle korrekció nélkül nagyon élethűek voltak a színek, beleértve a bőrszínt is. A C1 képe nagyon élénk, kimondottan éles, a kontrasztja kategóriájához képest jó. A feketéi sokkal jobbak, mint a HU715QW-m esetében – fekete helyett nem csak sötétszürke árnyalatokat látunk, bár sötét részletek megjelenítésében azért láttam már jobbat. A részletességre sem lehet panasz, gyors váltások, akciófilmek esetében is minden kis apró nüansz látható, követhető.

Hisense C1 lézerprojektor
Sokszínű és jó a fekete is.

Mind SD, mind HDR tartalmak esetében több üzemmód közül választhatunk. Ezek közül számomra a nappali és esti mozi üzemmódok voltak a leghitelesebbek. A Standard mód színei is jók voltak, de ott kissé sterillé, ’fényessé’  vált a kép. A projektor gamer módot is kínál a kisebb válaszidő érdekében. Az egyes üzemmódok képe teljesen testre szabható, a fontosabb szín / kép kalibrációs lehetőséget elérhetővé tette a Hisense a felhasználók számára. Érdemes még megjegyezni, hogy Dolby Vision formátumú lejátszás esetén megtáltosodik a projektor, köröket ver képminőségben a HDR10 lejátszásra, a HDR10 lejátszás sok esetben tapasztalt tompasága, sötét alaptónusa eltűnik. A MEMC technológiára épülő gyors mozgás kezelést sem érheti panasz. A rásegítés több fokozatban állítható – számomra a Film mód volt a megfelelő kompromisszum, mely esetében sem szaggatást nem tapasztaltam, és nem is csinált TV szappanoperát a projektor a filmekből.

Összességébenszórakoztató központ

A C1 képe nagyon meggyőző. Lenyűgöztek a színei, a képe élessége, részletessége főleg Dolby Vision tartalmak esetében. Néha számomra kissé túl vivid / túlprocesszált volt az összhatás, bár a mozi mód minimalizálta ezt az érzetet. A kiváló automatikus képkorrekciónak hála nagy a szabadságfokunk a projektor elhelyezésében, és a beépített hangrendszernek köszönhetően szinte bárhol (ahol áramot és lejátszandó tartalmat tudunk biztosítani) pillanatok alatt házimozit alakíthatunk ki a C1 segítségével. A C1 jelenleg az egyik legjobb fun /lifestyle projektor, mely a DolbyVision, Dolby Atmos támogatásnak, az ígért 20.000 óra fényforrás üzemidőnek, és a 3 alapszínű lézeres optikai rendszerének köszönhetően várhatóan hosszasan, többféle élethelyzetben képes kiszolgálni filmnézési igényeinket.

  • Dizájn
  • Képminőség
  • Teljesítmény
  • Extrák
  • Ár/érték arány
4.6

Összegzés

A C1 jelenleg az egyik legjobb fun /lifestyle projektor, mely a DolbyVision, Dolby Atmos támogatásnak, az ígért 20.000 óra fényforrás üzemidőnek, és a 3 alapszínű lézeres optikai rendszerének köszönhetően várhatóan hosszasan, többféle élethelyzetben képes kiszolgálni filmnézési igényeinket. Mindezt nm túl borsos áron, 700 000 forintos magasságban.

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Picture of Ford

Ford

24 éve foglalkozik tech-újságírással a kedvenc területe az audió-videó, az okosotthon és a mobiltechnológia.

Ezeket olvastad már?