Jön a TCL Nxtframe tv, amivel a kínai cég a Samsung The Frame televízióját főzné le. Az egy dolog, hogy az ötletet lemásolták, de még a nevet is, ami nem túl elegáns azért.

A Samsung évekkel ezelőtt vezette be a totálisan egyedi Lifestyle televízióját, amelynek nagy extrája, hogy a kerete cserélhető. Ez a Samsung The Frame, amelyet a vásárlók is értékeltek. Legalábbis erre utal, hogy a cég folyamatosan frissíti, és idén is új tagokkal bővült a család.
A jelek szerint a TCL is értékeli ezt a különleges modellt. Legalábbis erre utal, hogy a kínai cég elég arcátlan módon lekoppintotta ezt a modellt. Megalkotta ugyanis a TCL XESS A300 típusjelzésű modellt, amelyet egy ugyanilyen exkluzív készüléknek szánnak. Ennek is ugyanúgy cserélhető a kerete, és így bizonyos keretek között személyre szabhatóvá válik.

Ugyanúgy QLED, azaz kvantumpontos LED LCD technológiára épül, és egy dizájnkészüléknek szánják. De ez még nem minden, hiszen még a neve is a Frame-t idézi. TCL Nxtframe fantázianéven fut ugyanis a készülék, amivel arra utalnak, hogy ez a Frame egy fejlesztett verziója. Lássuk be, hogy ez azért nem túl elegáns húzás, de különösebben meglepőnek azért nem neveznénk. Láttunk már korábban is hasonlóra példát…
A tervek szerint a TCL Nxtframe televíziót a tervek szerint a berlini IFA kiállításon mutatják majd be a nagyközönség előtt Európában. Mi is ott leszünk. Meg fogjuk nézni.