Hallatlanul jó hírrel állt elő a Samsung

A Samsung olyasmin dolgozik, aminek segítségével nem kell, hogy otthon, a munkahelyünkön, és az autóban is legyen töltő.

samsung

A technika fejlődése bizony áldozatokkal jár, és nincs ez másként a „maroktelefonok” világában sem. Míg 20 évvel ezelőtt a jó Nokia 3310 simán elvolt egy hétig is két töltés között, manapság legalább naponta egy töltést igényelnek az okostelefonjaink. Persze nem csoda, hiszen a nagy kijelző, az egyre combosabb processzorok, valamint az 5G, és a rengeteg olyan lehetőség, mint a streaming, a játék, és hasonlók több energiát igényelnek, mint egykoron a kvarckijelzőn kanyargó Snake.

A jelenleg zajló IMID 2024 expón azonban a Samsung Display alelnöke arról beszélt, hogy jelenleg olyan OLED kijelzőt fejlesztenek, amin nincs polarizáló filmréteg, és energiafogyasztása kevesebb, mint fele a jelenlegiekének. Ez pedig igencsak jó hír, hiszen az akkumulátor kapacitásának jelentős részét a processzor mellett a kijelző használja el. A Samsung szerint így megduplázhatják az energiatároló egységek munkabírásának idejét, ami viszont – valljuk be – azt jelenti, hogy két napig is kibírhatják töltés nélkül.

Hozzá kell tenni, a gyorstöltők még gyorsabb elterjedése önmagában is generált egy olyan folyamatot, hogy az ember már akár 10-20 percre is feldobja a telefonját, ami ennyi idő alatt is tud venni egy nagy levegőt. Régebben viszont órákig tartott a folyamat, és nem volt jó levenni 100 százalék előtt. Ám van még valami, ami mellett nem mehetünk el szó nélkül, ez pedig az, hogy a Samsung szerint az alacsony energiafogyasztásra egyébként is szükség lesz a mesterséges intelligencia miatt. Ez pedig akár arra is utalhat, hogy hiába a megduplázott akkumulátoros munkabírás, simán lehet, hogy a megtakarítást elégeti majd az MI. Persze ez csak feltételezés, de na…

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!
Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Picture of RG

RG

RG is hírező, és emellett nagy szenvedélye a repülés. Ikarosznál egy szinttel jobban nyomja, ugyanis szintén motor nélkül próbálkozik. Vitorlázórepülő. Szóval, ha szimulátorokról, vagy repülős appokról olvastok, azt szinte biztos, hogy RG írta.

Ezeket olvastad már?