Üzletfejlesztés, innováció az autóiparban – Nagy dobás jön a Mercedestől

Innováció az autóiparban: a Mercedes-Benz bejelentette, hogy automatizált vezetési rendszerrel felszerelt járművei a jövőben akár 95 km/órás sebességgel is képesek lesznek önállóan közlekedni a német autópályákon.

A vállalat közlése szerint a DRIVE PILOT rendszer értékesítése jövőre kezdődik majd meg, amennyiben a német gépjármű-közlekedési hatóság 2024 végéig megadja a szükséges engedélyt.

Mercedes mondja: hände hoch!

Az új technológia lehetővé teszi, hogy a sofőrök hosszabb időre levegyék a kezüket a kormányról, de szükség esetén másodperceken belül át kell tudniuk venni az irányítást.

Innováció az autóiparban, Mercedes üzletfejlesztés - önvezetés
Innováció az autóiparban, Mercedes üzletfejlesztés – önvezetés (Pexels)

Harmadik szintű önvezetés

A rendszer akkor működik, ha az autó előtt egy másik jármű halad, és tiszta a látótávolság. A Mercedes ingyenesen frissíti a már meglévő, technológiával felszerelt gépjárműveit, hogy a jelenlegi 60 km/órás helyett magasabb sebességgel is használhassák az önvezető funkciót.

Az autóiparban meghatározott ötszintű autonóm vezetési skálán a Mercedes új rendszere a harmadik szintet képviseli Németországban.

Kék fény

A rendszer használata során türkizkék fénnyel jelzi a többi közlekedő számára, ha egy jármű automatizált üzemmódban halad.

Markus Schaefer, a Mercedes műszaki igazgatója elmondta, hogy tudják, milyen gyorsan mozog a piac Kínában: Pekingben a közelmúltban a cég már tesztelte ezt a rendszert, emellett már Kaliforniában és Nevadában is engedélyt kapott annak használatára.

A jövő Mercedese száguld és száguld

A Mercedes célja, hogy a jövőben 130 km/h-ra növelje azt a sebességet, amely mellett a rendszer használható, erre vonatkozóan azonban még nem közölt a cég konkrét határidőt. (Portfólió átvét,

Még több autóipari innováció és üzletfejlesztés a TechWorld oldalain

Mit várnak az emberek a jövő önvezető autóitól?

Üzletfejlesztés, innováció az autóiparban – Ilyen jövőt tervez a BMW?

Szeptember végén indul a Hungary Innovation Week

Autóipai innovációk, innovatív autógyárak az Üzleti innováció és üzletfejlesztési blogon

Innováció, üzletfejlesztés, újdonság az autóiparban – Jöhetnek a mindenszínű autók a Toyotától

Barion üzletfejlesztés – Újdonságok a fizetési rendszerben

 

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!
Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest

Ezeket olvastad már?