Az Apple jó eséllyel úgy van vele, hogy az okosgyűrűvel kannibalizálná a saját – egyébként igen sikeres – termékét.

Az Apple bár koncepcionálisan elég sokáig foglalkozott az okosgyűrű gondolatával, de a Bloomberg szerint végül letett róla. Ennek oka az, hogy a vállalat szerint ha piacra dobnának egy ilyen kütyüt, annak az Apple Watch látná a kárát. Márpedig ez a termék továbbra is komoly fókuszpontja a cégnek. Valamint az is a háttérben állhat, hogy ez a terület még csak mostanság nyílt meg a nagyközönség felé, és nincs kellő tapasztalat.
Ezt úgy kell érteni, hogy az Apple biztosan simán piacra tudná dobni a saját megoldását, csak egyszerűen nem látszik, hogy lenne-e rá olyan kereslet, amiért megérné beruházni egy ilyen, tömegyártást célzó fejlesztésre. Hozzá kell tenni, mindezek csak feltételezések, mert az infók nem a cupertino-i cégtől származnak. Érdemes egyébként végiggondolni, hogy milyen gondolatok lehetnek még a háttérben.
Meglehet, hogy a vállalat szerint maga az Apple Watch éppen elég átfogó funkciócsomagot nyújt, ami mellé egy okosgyűrű nem tudna annyi pluszt felmutatni, amennyiért érdemes lenne rá vevőként beruházni. Illetve tudjuk azt is, hogy egy újonnan induló trendre ők amúgy sem feltétlen vetik rá magukat, lásd például az összehajtható telefonok piacát. Mindenesetre biztos vannak és lesznek is elegen, akik kitöltük az így üresen maradó piaci részt.