Bitang fontos lesz az iOS 26 következő két frissítése

Az iOS 26 következő két frissítése olyan szempontból lesz meghatározó, ami miatt az Apple kapott némi kritikát.

ios 26
Kép: Phone Arena

Az Apple-hez közel álló újságíró, Mark Gurman a Power On hírlevelében arról számolt be, hogy az iOS 26 következő két frissítése, a 26.2 és a 26.3, mérföldkő lesz a kínai felhasználók számára. Ezekben a verziókban jelenhet meg először hivatalosan az Apple Intelligence az országban. Ennek előkészítéseként már az iOS 26.1 is hozott újítást, bekerült a hagyományos kínai és a mandarin nyelv támogatása.

Az Apple 2024-ben mutatta be saját mesterséges intelligencia megoldásait, az Apple Intelligence néven. A rendszer azonban egyelőre korántsem teljes, különösen a megújított Siri digitális asszisztens várat magára, ráadásul a szolgáltatás eddig Kínába sem érkezett meg, holott ez a vállalat egyik legfontosabb piaca. Most azonban fordulat jöhet.

ios 26
Kép: Majin Bu

A kínai vásárlók eddig úgy használták az iPhone 16-ot, hogy az nem tartalmazta az Apple Intelligence-t, pedig ez volt a telefon legnagyobb reklámozott újítása. Az iPhone 17 rajtja során az Apple már kevésbé hangsúlyozta az AI-t, de egyértelművé tette, hogy a jövőben központi szerepet szán neki. Az Apple számára különösen fontos, hogy a késlekedés miatt az iPhone 16 eladásai Kínában gyengébben alakultak, és csak akkor indultak újra növekedésnek, amikor a vállalat kénytelen volt árengedményeket kínálni.

Az újabb akadályokat jól mutatja, hogy az iPhone Air jelenleg sem érhető el az ázsiai piacon, mivel kizárólag eSIM-re épül, amit az országban nem támogatnak teljes körűen. Ha azonban a következő két iOS 26 frissítéssel valóban megérkezik az Apple Intelligence, akkor a cég végre elhozza azt a funkciót, amelyet a tavalyi csúcsmodellek legnagyobb ígéretének szánt.

Az elmaradásért valójában nem csak az Apple okolható, mivel a kínai szabályozás is megnehezítette a helyzetet, hiszen a hatóságok szigorúan ellenőrizni akarják, mire képesek az AI-eszközök. A megoldás az lehet, hogy az iPhone-on futó mesterséges intelligencia szolgáltatásait részben kínai cégek biztosítják, így a helyi előírások is teljesülnek.

Érdekesség, hogy bár az Apple Intelligence immár második generációs iPhone-okon sem volt elérhető, az iPhone 17 így is hatalmas népszerűségnek örvend Kínában, akárcsak a világ más részein.

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!
Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Picture of RG

RG

RG is hírező, és emellett nagy szenvedélye a repülés. Ikarosznál egy szinttel jobban nyomja, ugyanis szintén motor nélkül próbálkozik. Vitorlázórepülő. Szóval, ha szimulátorokról, vagy repülős appokról olvastok, azt szinte biztos, hogy RG írta.

Ezeket olvastad már?